Állati

A szibériai tajgán fészkelő barna füzikét fogtak be Magyarországon

A füzikék a verébnél jóval kisebb, fele-egyharmada méretű madarak, a levelek között mozognak, szinte soha nem láthatók, a laikusok nem nagyon ismerik őket, számos faja létezik és majdnem mind egyforma.

2019.10.14 13:40MTI

Ritka madárkincsre bukkantak Nógrád megyében: barna füzikét fogtak be a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai Patak községben egy madárgyűrűző akcióban - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Mint elhangzott, ez a faj a szibériai tajgán fészkel, a telet pedig Délkelet-Ázsiában tölti, így vonulásakor nem érinti Közép-Európát, akadnak azonban olyan példányok, amelyek más irányba indulnak el, így akár Magyarországra is eljuthatnak.

Magyarországon eddig mindössze hét alkalommal észlelték a fajt. A pataki adat a 8. hazánkban, ebből öt volt gyűrűzés és három terepi távcsöves megfigyelés - mondta Orbán Zoltán, az MME szóvivője.

Mint mondta, a gyűrűzőközpont vezetője fogta a kertjében a barna füzikét (Phylloscopus fuscatus), két héttel korábban pedig egy szintén nagyon ritka kelet-ázsiai vándorfüzikét fogott. Ilyenkor az egész északi féltekén vonulás figyelhető meg, általában Délkelet-Ázsiába mennek telelni, de néhány madár Európába is eljön - mondta Orbán Zoltán.

Budapest kiemelt helyszínnek számít, ilyenkor október tájékán a fanatikus madármegfigyelők a Gellért-hegyre mennek, ahol szinte minden évben lehet látni különleges madárfajokat, amelyek gyakran több napot is eltöltenek itt - tette hozzá.

A szakember elmondta: a füzikék a verébnél jóval kisebb, fele-egyharmada méretű madarak, a levelek között mozognak, szinte soha nem láthatók, a laikusok nem nagyon ismerik őket, számos faja létezik és majdnem mind egyforma.

Mint mondta, a barna füzike gyűrűjére egy betű-szám kombinációt írtak, amely az adatbázisokba is bekerül, így az online felületeken követhető a madár élettörténete. A barna füzikéről Kína térségéből várnak információt.

Ezek a madarak nem eltévedtek - mondta a szóvivő, kiemelve: ennek a madárnak a költési időszakon kívül egyetlen feladata van, túlélni a napokat, hogy a következő szaporodási időszakban lehessen párja, tojása, fiókája.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.