Világvége

Vízre bukkantak a hawaii vulkán kráterében - kitört a pánik - videó

Óriási robbanástól tartanak a kutatók - írták meg a lapok, ám az eset nem növeli, és nem is csökkenti azt a potenciális veszélyt, amiről eddig is tudtunk.

2019.08.06 18:11ma.hu

A hírügynökségek jelentéseiben szétfutott a hír, hogy a hawaii Nagy-sziget Kilauea vulkáni területén lévő Halema'uma'u kráterében napokban felfedezett víz változást okozhat a vulkáni működésben és nagy robbanásos kitörések történhetnek. A hírekben Dan Swanson kiváló amerikai vulkanológust idézik, aki évtizedeken keresztül vezette a Hawaii Vulkánok Obszervatóriumot (HVO) és korábban dolgozott a Mt St Helens tűzhányón is. Ha valaki, hát ő ismeri a tűzhányó minden rezdülését, azonban mit is jelenthet a mostani felfedezés?

Sajnos a hírügynökségekben megjelent szöveg, amit átvett az MTI is, tele van pontatlansággal, rossz megfogalmazással, aminek értelme már nem az, amit vélhetően Swanson mondott az újságírónak - írta az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet, Kőzettan-Geokémiai Tanszék és MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport szakembere, Harangi Szabolcs, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, intézet-, tanszék- és kutatócsoport vezető. A szakvéleményeket egyébként a Tűzhányó blog Facebook-oldalán is megosztották.

Az előző héten a HVO szakemberei arra lettek figyelmesek, hogy kis kiterjedésű, zöld színű, víznek kinéző pocsolyák jelentek meg a Halema’uma’u mély kráterében. A víz jelenlétét a megfigyelések igazolták. Ez után a kérdés, hogy ez mit jelent? Ehhez fontos tudnunk azt, hogy a Halema’uma’u mély kráter 2018-ban alakult ki. Előtte a kráter lapos aljzatán egy kis lávató volt, azonban a tavaly májusban kezdődő vulkáni működés során a kráter alja beszakadt és kb. hatszáz méteres mélyedés jött létre. Fontos azt is megemlíteni, hogy a kráter alja ezzel a talajvízszint alá került. Az eddig nem tapasztalt tavacskák kialakulása tehát értelmezhető azzal, hogy a talajvízből szivárgott ki kisebb vízmennyiség és került a kráter aljára.

Azaz ez a jelenség nem növeli, és nem is csökkenti azt a potenciális veszélyt, amiről eddig is tudtunk! Minden, ami e mellett szerepel, csupán lehetőségek taglalása. Persze van példa sokkal veszélyesebb, hevesebb robbanásos kitörésekre is. Ebben szerepet kaphat a víz is, ugyanis a magma és víz keveredése nagyon heves robbanásos kitörést okozhat. Tavaly is többször hangoztatták ennek lehetőségét a HVO szakemberei. Kisebb robbanásos kitörések valóban bekövetkeztek, de ezek nem voltak akkorák, mint ami például 1924-ben vagy néhány évszázada történt. Nagyobb robbanásos kitörés lehet akkor is, ha a mélyből friss, gázdús magma emelkedik fel és gyorsan tör a felszín felé. Ekkor nem tudnak a gázok kiszabadulni és a felszín közelében a nyomáskülönbség hatására a magmát hirtelen robbantják szét.

Tehát a Kilauea visszatérhet az elmúlt időszakban megszokott működéséhez, de nem zárható ki az sem, hogy egy jóval robbanásosabb és emiatt jóval veszélyesebb időszak következik. Jelenti-e azt, hogy a szakembereknek fogalmuk sincs, hogy mi fog történni? Nem, ez azt jelenti, hogy a tudományos adatok és megfigyelések alapján mindkettőnek meg van a lehetősége.

Tehát, nem kell pánikolni, a Kilauea vulkáni terület a Föld egyik legjobban megfigyelt, monitorozott térsége, ami alapján abban lehet bízni, hogy a fogott jelek alapján előre jelezhető lesz majd, ha közeleg egy komolyabb kitörés!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.