Etnoökológus

Nekik kellene dönteni a Földről

Tudós, döntéshozó, helyi ember együtt.

2019.05.15 09:44MTI

A tudós, a döntéshozó és a helyi ember együtt képes olyan tudást összerakni, amely reményt adhat arra, hogy jobban megértsük, mit teszünk a Földdel. Erről Molnár Zsolt etnoökológus beszélt szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa annak kapcsán nyilatkozott, hogy egy minap közzétett átfogó ENSZ-jelentés előrevetíti: a következő évtizedekben a jelenlegi nyolcmillióból egymillió állat- és növényfaj kihalása fenyeget a Földön. A dokumentumot 145 kutató három éven át készítette.

"Ez az első olyan átfogó értékelés, amely azt mondja, a tudomány nem elég ahhoz, hogy megmentsük a Földet és jól értékeljük a körülöttünk zajló természeti változásokat. Figyelembe kell venni azoknak az embereknek a tudását is, akik ott élnek és gazdálkodnak a tájban" - fogalmazott az etnoökológus.

Molnár Zsolt kiemelte: a tudomány a világ alaptörvényeit keresi és nagyon sokszor megfeledkezik a helyi specifikumokról. Hozzátette: a helyi embert az egész világ nem érdekli, de nagyon ért a helyi dolgokhoz. Szerinte a mostani tanulmány nyomán talán a döntéshozók is észreveszik, már nem csupán kizsákmányoljuk a Földet, de ezt olyan mértékben tesszük a vadon élő állatokkal és növényekkel, a természettel, hogy az életszínvonalunk is csökkenni fog.

"Miközben háromszorosára növeltük termelékenységünket a mezőgazdaságban, a szárazföldek negyedén csökken a termékenység - annyit rontottunk a talaj minőségén, például a műtrágyázással. Miközben nő a lakosság, a klímaváltozással egyre gyakoribbak az aszályok és a viharok is, amivel szintén csökken a termékenység. Afrikában egyre többen vándorolnak egyik országból a másikba, mert az aszály miatt nincs mit enniük. Ez a klímamigráció sokkal nagyobb mértékű, mint amit mi Európában érzékelünk" - magyarázta a tudós.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.