Szeizmológia

Indonézia a földrengéseket tekintve a világ legaktívabb térségében található

Több mint ezer eltűntje lehet az indonéziai Celebesz (Sulawesi) nyugati felét megrázó földrengésnek és az azt követő szökőárnak.

2018.10.13 08:28MTI

Több mint ezer eltűntje lehet az indonéziai Celebesz (Sulawesi) nyugati felét megrázó földrengésnek és az azt követő szökőárnak - közölte becslését pénteken a helyi katasztrófavédelem, amely szerint 1500-nál is több a halottak száma.

Yusuf Latif szóvivő kijelentette, hogy Palu város Balaroa negyedében több mint ezer házat temetett be a szökőár, ezért ott feltehetően több mint ezer ember eltűnt, még akkor is, ha azzal számolnak, hogy egyeseknek sikerült élve kijutniuk onnan.

A legfrissebb adatok szerint több mint százzal, 1424-ről 1558-ra emelkedett a földrengés és az azt követő szökőár halálos áldozatainak száma Celebeszen. A szigetet egy héttel ezelőtt rázta meg a 7,5-ös erősségű földrengés, amelyet óriási károkat okozó szökőár követett.

Indonézia földtani értelemben a világ legaktívabb térségében fekszik, ahol nagy a tektonikai lemezek mozgása, évente 3-4 centimétert csúsznak el egymáshoz képest - mondta Tóth László szeizmológus az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Tóth László közölte, a mostani földmozgás környékén általában 5-6 évente előfordul 6,5-nél nagyobb erősségű földrengés.

A szeizmológus leszögezte: a földrengéseket nem tudják előre jelezni.

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés.

Tízmillió forintnyi gyorssegélyt küld Indonéziának az MKPK

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa döntött arról, hogy tízmillió forintos gyorssegélyt folyósít az Indonéziát ért természeti katasztrófák által sújtott lakosság megsegítésére - közölte a szervezet szombaton.

A közlemény szerint a püspökök testülete arra kéri a hívőket, hogy imáikban emlékezzenek meg a katasztrófa áldozatairól.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.