Világvége

A szemét mindenhova elért

A világ legtávolabbi vizeiben is meglepően magas a műanyaghulladékok aránya.

2018.02.13 02:13ma.hu

A világ legtávolabbi vizeiben is meglepően magas a mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék előfordulási aránya - állapították meg szakemberek, akik a világon elsőként gyűjtöttek és elemeztek adatokat az óceánok eddig felderítetlen régióinak egy részéből.

A kutatók az Indiai-óceán déli részének középső térségéből, a déli szélesség 45,5 fokánál gyűjtöttek mintákat egy kutatóhajóval a Volvo Ocean Race nevű vitorlás földkerülő verseny keretében - olvasható a The Guardian című brit lap honlapján.

A minták elemzését végző Sören Gutekunst, a németországi Kielben működő Geomar Helmholtz Óceánkutató Központ munkatársa szerint a vizsgálatok 42 mikroműanyag-szemcsét mutattak ki köbméterenként, ami a terület távoliságát tekintve igencsak meglepő eredmény.

"Erről a szélsőségesen távoli területről soha ezelőtt nem gyűjtöttünk még mikroműanyagokra vonatkozó adatokat, és amit találtunk, az viszonylag magas előfordulási arány" - jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy a friss eredmények révén jóval összetettebb képet kaphatnak arról, hogy mi történik a mikroműanyagokkal az óceánban.

Gutekunst szerint az óceánokban lévő mikroműanyagok - a hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származó mikroméretű műanyagszemcsék - kutatása még gyerekcipőben jár. A tudósok az általuk vélt mennyiség mindössze 1 százalékát tárták fel eddig.

A friss adatok Európa észak-atlanti és földközi-tengeri partvonalánál mutatták a legmagasabb mikroműanyag-koncentrációt: 180-307 mikroműanyag-szemcsét köbméterenként. Ugyancsak magas értéket mértek Fokvárosnál (152 mikroműanyag köbméterenként) és az ausztrál partoknál (114-115 mikroműanyag köbméterenként).

Jelenleg évente több mint 8 millió tonna műanyaghulladék kerül a világ óceánjaiba. Közelmúltbeli tanulmányok kimutatták, hogy több milliárdnyi műanyaghulladék-darabka akad fenn a korallzátonyokon, tovább súlyosbítva a virágállatok helyzetét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.