Sugárszenny

Mérhető volt Magyarországon is a radioaktív ruténiumizotóp

A szennyeződés forrását több szakértői bizottság is vizsgálja, de azóta sem sikerült egyértelműen azonosítani, honnan kerülhetett a légkörbe a szennyeződés.

2017.12.22 16:24ma.hu

A fejlett méréstechnikának köszönhetően Magyarországon is mérhető volt, de egészségi ártalmakat nem okozott a még októberben a környezetbe került radioaktív ruténiumizotóp – írja a Magyar Tudományos Akadémia-

A szemlencse daganatos megbetegedésének kezelésére, valamint esetenként űreszközökön használt sugárzó anyag forrását mindeddig nem sikerült egyértelműen azonosítani - áll Pázmándi Tamás, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársának összefoglaló írásában.

A nagyon érzékeny méréstechnikának köszönhetően szinte az egész kontinensen, így Magyarországon is kimutatható volt a levegőmintákban a Ru-106 izotóp október első napjaiban. A sajtóban először megjelent francia hírek köbméterenként 10 mikrobecquerel (a radioaktivitás egysége) nagyságrendű légköri koncentrációt említettek, a hazai és a környező országok légköri környezetellenőrző állomásain ennél két-három nagyságrenddel nagyobb értékeket detektáltak - írja a privatbankar.hu.

A ruténium-106 izotóp felezési ideje 374 nap, ezért a természetben nem fordul elő, a mintákban kimutatott szennyeződés csak mesterséges eredetű lehet.

A környezeti mintákban más mesterséges eredetű izotóp nem volt mérhető, így egyértelműen ki lehetett zárni, hogy a szennyeződés egy reaktorból vagy kiégett nukleáris fűtőelemek feldolgozása során került volna a légkörbe, mivel ezekben az esetekben számos más izotóp is mérhető lett volna.

A meteorológiai viszonyok és a szélmező ismeretében a forrás eredetére is lehetett következtetni, az azokban a napokban uralkodó keleti széljárás alapján elsősorban az Urál és a Volga vidékét jelölték meg a kibocsátás lehetséges helyszíneként. Korábban a Roszatom megerősítette, hogy semmiféle rendellenesség nem történt az orosz atomenergetikai és hadiipari létesítményekben.

A szennyeződés forrását több szakértői bizottság is vizsgálja, de azóta sem sikerült egyértelműen azonosítani, honnan kerülhetett a légkörbe a szennyeződés. A ruténiumszennyezés lehetséges forrásaként a légkörbe bekerülő és ott megsemmisülő műhold is felmerült, de egyelőre erre sincs semmilyen bizonyíték.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.