Nibiru

A chemtraillel rejtik el előlünk a közeledő titokzatos bolygót, ami véget vet a világnak

Egyre többen támogatják azt az összeesküvés-elméletet, amely szerint a PlanetX tényleg felénk tart, csak nem látjuk, mert a vegyszerekkel elrejtik a szemünk elől.

2017.12.12 19:01ma.hu

Egész ősszel arra "vártunk", hogy eljöjjön a világvége, miután David Meade író és jós szerint az úgynevezett X-bolygó, azaz a Nibiru összeütközik a Földdel és a világ megszűnik. A férfi úgy vélte, jóslatát több dolog is megalapozza, úgy mint az ősi egyiptomi szövegek, a Biblia és a napfogyatkozás is.

Ézsaiás 13:9–10
Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényöket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti.


A helyzet az, hogy a szeptemberi világvége elmaradt, ahogy az októberi és a novemberi is.

"A világ nem ért véget, csak abban a formájában ahogyan eddig ismertük" - nyilatkozta David Meade. "Nagy része már nem olyan lesz októbertől, mint amilyen eddig volt."

A káosz november 19-én kezdődött, mint jelezte: világméretű katasztrófák sújtják majd a bolygónkat. A szeizmikus események igazán a 39-41. hétben lendülnek be, minimum a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földmozgások lesznek Olaszországban, Franciaországban, Alaszkában, Oroszországban, az Egyesült Államokban, Indonéziában és Japánban.

Azért lássuk be, a Föld azóta nem egyszer megrengett, például az iraki-iráni határon is. Sőt, már a tudósok is megmondták, hogy egyre több lesz a földrengés, de csak amiatt, hogy lassul a Föld forgása.

Eddig azzal védekezett a NASA, hogy ha tényleg felénk tartana a Nibiru, akkor azt nem tudnák eltitkolni, mert egyszerűen látszana az égen!

A Nibiru egy feltételezett bolygó a naprendszerünkben, amelyet William Pickering és Percival Lowell hibás alapokon nyugvó matematikai számításai alapján valószínűsítettek. Miután e tudósok megvizsgálták az Uránusz és a Neptunusz mozgását, az elméleti értékektől való eltérések miatt azt feltételezték, hogy egy eddig ismeretlen, jelentős tömegű bolygó is található a naprendszerben. A Naptól való feltételezett nagy távolsága miatt a bolygó Nap körüli keringési idejét több mint 3500 évre becsülték. A bolygó korábban a NASA weboldalán is megjelent mint újonnan felfedezett bolygó, akkor kapta a Planet-X (a tizedik bolygó) elnevezést. 1992-ben Myles Standish amerikai csillagász azt fejtegette, hogy a bolygók pályájában talált eltérések csak az adott kor mérési eszközeinek pontatlanságából erednek: túlbecsülték a Neptunusz tömegét. Még ma is folynak kutatások arra vonatkozóan, hogy a naprendszerünkben vannak-e további bolygók.

És itt jön a csavar! Az új összeesküvés-elmélet szerint azért nem látjuk csak, mert a kormányok a chemtrail segítségével szó szerint bepermetezik az égboltot.

Matt Rogers, aki rendszeresen posztol összeesküvés-elméletekről szóló videókat a YouTube-ra, szintén azt állította, hogy november 19-én vége lesz a Földnek. Aztán most azt mondja a legfrissebb videójában, hogy az égboltunkat bepermetezésével, valamint a Nap és a Hold segítségével rejtik el előlünk a meztelen igazságot.

Mr. Rogers számos képet mutat a Holdról és a Napról, amit világszerte fotóztak. Például az Ausztria feletti Hold sem igazi, szerinte reflektort használnak helyette. Mint mondja, látott ő már elégszer Holdat, hogy ezt meg tudja ítélni.

Sőt, arról is beszélt már, hogy éjszakánként nem a fényszennyezés miatt nem látjuk a csillagokat, hanem a chemtrail miatt. Mindenért a pilóták felelősek, akik permeteznek, és az őket irányító kormányok.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.