Természet-környezet

A faállományok átalakításával állítják helyre a védett erdei élőhelyeket

Meghagyják az álló és fekvő holtfákat, az odvas fákat vagy a kifordult gyökértányérokat.

2017.11.28 04:34MTI
Shutterstock_Jerocflores

Az idegen- és az őshonos fák arányának javításával állítják helyre a védett erdei élőhelyeket a Bükki Nemzeti Park (BNP) szakemberei; a munkát négy megyében öt év alatt végzik el - tájékoztatta a nemzeti park igazgatósága hétfőn.

Mint a közleményben írják, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye védett és Natura 2000 erdőterületein kezdik meg a faállomány hosszú távú, mozaikos átalakítását, hogy javítsák az akácos, fenyves és nemes nyáras erdőtömbökben az őshonos fafajok arányát.

Az idegenhonos erdőtömbökben őshonos erdőfoltokat, facsoportokat telepítenek, ezzel biztosítják az egymástól távolabb lévő őshonos védett erdők közötti összeköttetést, javítják a területek ökológiai kapcsolatait. Biztosítják ezzel azt is, hogy egyes állatfajok, kisebb testű védett állatok távolabbi élőhelyeket is el tudjanak érni, ez pedig segíti a génáramlást az egyes populációk között.

Az igazgatóság közölte: az erdei biodiverzitás védelme miatt meghagynak jelentős élőhelyi elemeket, például az álló és fekvő holtfákat, az odvas fákat vagy a kifordult gyökértányérokat.

Az Őshonos fafajok a hazai erdőkbe - Tájidegen erdőállományok és fásítások átalakítása című projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg 350 millió forintból.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.