Szemétkedés

Több millió mikroplasztik úszik le a Felső-Tiszán óránként

A mikorműanyagok jelenthetik a közeljövő egyik legnagyobb környezetvédelmi veszélyét.

2017.11.13 12:28ma.hu

Miért annyira veszélyesek a mikroműanyagok? Mikroműanyagnak az 5 mm-nél kisebb, a környezetbe kerülő műanyagdarabokat nevezik. Természetes vizeinkbe két fő úton kerülhetnek be: a szintetikus szövetből készült ruhák mosásából és a kozmetikai szerekből (ezekbe szándékosan tesznek apró műanyaggolyócskákat), valamint a környezetben jelen lévő műanyaghulladékok (például az autógumi, szigetelések) fizikai-kémiai aprózódása útján.

Előfordulásuk kutatása az utóbbi 5-10 évben a tudományos érdeklődés középpontjában áll, azonban eddig elsősorban tengeri környezetben hajtottak végre vizsgálatokat. Néhány európai vizsgálat után a WESSLING Hungary Kft. a PET Kupa során vett mintát a felső Tiszából, és a laboratóriumi vizsgálatok eredményeképpen a 300 mikrométernél nagyobb darabok közül közel 5, a 15 mikrométernél nagyobbaknál azonban több, mint 60 részecskét találtak köbméterenként.

A WESSLING egy saját fejlesztésű, szivattyús, a parton és hajón is alkalmazható technológiával vett mintát, amelyet a RAMAN-spektroszkópia és egy optikai mikroszkóp összekapcsolt módszerével vizsgáltak meg.

A fenti adatok tükrében valószínűsíthető, hogy több millió mikroplasztik úszik le a Felső-Tiszán óránként! A mostani eredmények is megerősítik azt a feltételezést, hogy a kisebb méretű mikroműanyagok jóval nagyobb mennyiségben fordulhatnak elő a környezetben, ezért is fontos a módszerek fejlesztése.

"A témával tehát foglalkozni kell, sztenderdizálásra, a folyamatok összahangolására van szükség, és meg kell teremteni ennek a területnek a jogi szabályozását is. A Midway-szigeteken már szemmel látható, milyen pusztító hatása van a tengerek műanyagszennyezésének: a lakott területektől 2000 km-re található szigeteken tömegével pusztulnak az albatroszok a tévedésből elfogyasztott, a víz felszínén úszó műanyaghulladékok miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.