Katasztrófa

Több mint háromszázan meghaltak az iraki-iráni földrengésben

Legkevesebb 335-en haltak meg a Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengésben.

2017.11.13 11:04MTI

Az iráni állami tévé legfrissebb adatai szerint a halálos áldozatokon túl legalább 5660-an megsérültek a Halabdzsa iraki várostól 31 kilométerre éjszaka bekövetkezett 7,3-es erejű földmozgásban, amelyet egész Irakban és még Izraelben is lehetett érezni.

A rengés középpontja 23 kilométerrel a földfelszín alatt volt, ami kis mélységnek számít, és az ilyen rengés nagyobb kárt szokott okozni.

A természeti katasztrófa az eddigi információk szerint leginkább Irán észak-nyugati részét, Kermánsáh tartományt sújtotta, a legtöbb áldozat pedig Sarpol-e Zahabban élt. A város kórháza is megrongálódott, ami megnehezíti a sérültek ellátását. Több mint 70 ezer ember keresett menedékhelyet a katasztrófa után - írja a BBC.Irakban hét ember halt meg, akik Bagdadban az utcákra rohantak.

Az első jelentések még csak néhány áldozatról szóltak, ám az idő előrehaladtával a hatóságok folyamatosan egyre többre tették az elhunytak és a sérültek számát.

A Reuters hírügynökség kiemelte, hogy Iránban vidéken sok ház vályogból épül, és így kevésbé képes ellenállni egy földmozgásnak, mint más építőanyag.

A helyiek beszámolói szerint több kisebb utórengés is volt. A teheráni egyetem geofizikai intézete közölte, hogy három utórengés meghaladta a 4,3-as erősséget is.

A földmozgás Törökországban is érezhető volt, de ott nem érkeztek hírek áldozatokról.

Hétfőre virradóra a világ más tájain is rázkódott a föld. Japántól 351 kilométerre egy 5,8-as erejű földrengést, míg Costa Rica partjaitól 16 kilométere egy 6,5-ös erősségű földmozgást mértek. Japánban nem okozott károkat a földrengés. Costa Rica esetében egyelőre nem tudni, hogy voltak-e komolyabb károk, de cunamiriadót nem rendeltek el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.