Végzet

Ne felejtse, ebben a hónapban november 19-én KEZDŐDIK a világvége

És december elejéig tart. De addigra már úgyis mindegy lesz.

2017.11.03 12:00ma.hu

Ha esetleg eddig kimaradt volna az életéből, most mindenképpen tájékoztatjuk, hogy a titokzatos bolygó a Föld felé tart és pusztítást fog véghez vinni. Aki már hallott róla, az viszont elég sokszor, ugyanis halált hozott már ránk elvileg szeptemberben és októberben is.

David Meade író és világvégejósló adatai szerint, akinek korábbi jóslatai nem egészen jöttek be, a káosz november 19-én kezdődik. Ekkor az úgynevezett Planet X, azaz a tizedik, Nibiru bolygó a közeledtével olyan csillagállást idéz elő, ami rettenetes hatással lesz  Földre: folyamatos földrengések kezdődnek, a vulkánok kitörnek.

Az előrejelzés szerint a szeizmikus események igazán a 39-41. hétben lesznek aktívak, minimum a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földmozgások lesznek Olaszországban, Franciaországban, Alaszkában, Oroszországban, az Egyesült Államokban, Indonéziában és Japánban.

Planet X

A Nibiru egy feltételezett bolygó a naprendszerünkben, amelyet William Pickering és Percival Lowell hibás alapokon nyugvó matematikai számításai alapján valószínűsítettek. Miután e tudósok megvizsgálták az Uránusz és a Neptunusz mozgását, az elméleti értékektől való eltérések miatt azt feltételezték, hogy egy eddig ismeretlen, jelentős tömegű bolygó is található a naprendszerben. A Naptól való feltételezett nagy távolsága miatt a bolygó Nap körüli keringési idejét több mint 3500 évre becsülték. A bolygó korábban a NASA weboldalán is megjelent mint újonnan felfedezett bolygó, akkor kapta a Planet-X (a tizedik bolygó) elnevezést. 1992-ben Myles Standish amerikai csillagász azt fejtegette, hogy a bolygók pályájában talált eltérések csak az adott kor mérési eszközeinek pontatlanságából erednek: túlbecsülték a Neptunusz tömegét. Még ma is folynak kutatások arra vonatkozóan, hogy a naprendszerünkben vannak-e további bolygók.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.