Terror

Hivatalos: nem robbantás okozta a földrengést Észak-Koreában

A rengés központja mintegy 20 kilométerre délkeletre volt a szeptember 3-i földrengés epicentrumától.

2017.09.24 07:26MTI

Kiserejű földrengés történt szombaton Észak-Koreában, az epicentruma néhány kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantás helyszínétől, az ország északkeleti részén, a kínai földrengéskutató hálózatok központja (CENC) szerint a földmozgás nem egy újabb nukleáris kísérlet következménye.

A CENC társintézményeivel együttműködve infrahang felvételek elemzésével jutott e megállapításra.

A kínai szeizmológiai intézet korábbi közlése szerint a 3,4-es erejű földrengés fészke “nulla kilométeres mélységben” volt, és gyaníthatóan robbanás okozta. Erre leginkább a hipocentrum (fészek) elhelyezkedéséből lehet következtetni, másrészt abból, hogy az epicentruma öt kilométerre volt a szeptember 3-i földrengés központjától, ahol Észak-Korea végrehajtotta hatodik és egyben legerősebb nukleáris föld alatti robbantását, amely Phenjan szerint hidrogénbombával végrehajtott kísérlet volt.

A dél-koreai meteorológiai szolgálat 3-as erősségűre becsülte a rengés erejét, és számára ez inkább természetes földrengésnek tűnt, nem észleltek ugyanis olyan hanghullámokat, amilyeneket általában a nem természetes módon keletkező földrengések generálnak. A meteorológiai szolgálat szerint a rengés központja mintegy 20 kilométerre délkeletre volt a szeptember 3-i földrengés epicentrumától.

A nukleáris kísérletek átfogó tilalmáért küzdő nemzetközi szervezet, a CTBTO első jelentésében közölte, hogy vizsgálja “a szokatlan szeizmikus aktivitást”, amelynek központja szerinte még távolabb, körülbelül 50 kilométerre volt a szeptember eleji nukleáris kísérlet helyszínétől.

Nem sokkal később Lassina Zerbo, a CTBTO igazgatója közölte Twitter-üzenetében, hogy két szeizmikus jelenséget is észleltek, és nem valószínű, hogy ezek ember okozta események voltak. Hasonlítottak ahhoz az “omláshoz”, amilyet a szeptember 3-i nukleáris robbanás után 8,5 perccel észleltek – írta Zerbo.

Az amerikai földtani intézet, az USGS szerint egyértelműen nem állapítható meg, hogy az általa 3,5-ös erősségűnek mért földmozgás emberi tevékenységre vagy természeti jelenségre vezethető vissza. Az USGS szerint a földrengés epicentruma 22 kilométerre kelet-északkeletre volt az észak-koreai rezsim nukleáris teszttelepjétől, és mélységét 5 kilométerben állapították meg.

David Wright, egy amerikai székhelyű nem kormányzati szervezet szakértője szerint az alacsony intenzitású rengések vélhetően a korábban végrehajtott nukleáris robbantás következtében a talaj szerkezetében bekövetkezett változásokra vezethetők vissza.

A szeptember 3-án végrehajtott föld alatti nukleáris robbantás okozta földrengés ereje meghaladta a hatos fokozatot. Amerikai szakértők szerint a felrobbantott nukleáris fegyver ereje közel 250 kilotonna volt, tizenhatszorosa az amerikaiak által 1945-ben Hirosimára ledobott 15 kilotonnás atombombának. Amerikai illetékesek még vizsgálják, hogy ez valóban termonukleáris robbanás volt-e, mint azt Észak-Korea állította, de egyelőre semmi olyat nem találtak, ami ennek ellentmondana.

Az ENSZ BT újabb szankciókat szavazott meg Észak-Korea ellen, válaszul a nukleáris robbantásra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.