Epidémia

Tovább tombol a hepatitis A-járvány Kaliforniában

Az utóbbi 10 hónapban már több mint 450-en fertőződtek meg.

2017.09.24 03:29MTI
hirdetés

San Diegóban már közel 500-an betegedtek meg a vírustól, sőt Los Angelesben is elkezdett terjedni a járvány, szintén a héten 10 betegről jelentettek a hatóságok. Santa Crus megyében április óta 69-re nőtt a hepatatitis A-val kezelt emberek száma.

Hétfőn az MTI arról számolt be, hogy már hatan meghaltak a fertőző májgyulladás-járványban. A Los Angeles Times hétvégi száma azt írta: eddig több mint 19 ezer embert oltottak be, a buszpályaudvarokon és állomásokon mindenütt fertőtlenítő kendőket és kéztörlőket helyeztek el, és erőteljes felvilágosító kampányt folytattak

Szeptember elején a San Diego-i hatóságok közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek. Cristin Mondy, a megye egészségügyéért felelős tisztiorvosa a Los Angeles Timesnak elmondta: tisztában vannak azzal, hogy San Diegóban folyamatosan romlik a helyzet, elsősorban a hajléktalanok és a kábítószer-fogyasztók körében. A megyében több száz fertőzöttet kezelnek a kórházakban.

A héten San Diegóban fertőtlenítővel lemosták az utcákat, e héten várhatóan Los Angeles egyes részein is fertőtlenítenek majd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.