Fenyegetettség

Ha berobban az észak-koreai nukleáris kísérleti helyszín, hatalmas környezeti katasztrófa jön

Már pedig be fog robbanni.

2017.09.07 17:01ma.hu

Az a hegy, ahol Észak-Korea a nukleáris kísérleteit végrehajtja, és minden bizonnyal a legutóbbi és legerősebb tesztjei is itt zajlottak, nagy valószínűséggel össze fog omlani egy kínai tudós szerint.

A robbantások által okozott lökéshullámok méréseinek elemzése ugyanis erre enged következtetni. A vasárnapi teszteket a hegyvidéki Punggye-ri városában hajtották végre a föld alatt, a nukleáris robbantás a Richter-skála szerinti 6,3-as erősségű földrengést eredményezett, amit még a kínai határon túl is lehetett érezni. Bár a 38 North elemzőcsoport szerint az erős rengéstől függetlenül a nukleáris telephelynél nem állt fent az összeomlás veszélye, már akkor a műholdfelvételek arról tanúskodtak, hogy földcsuszamlást eredményezett a teszt.

Mindazonáltal, a kínai tudományi egyetem szeizmikus és mélyföldfizikai laboratóriumának kutatói szerint közel 100 kínai földrengésmegfigyelő központja által gyűjtött adatok alapján bizony berobban a hegy.

A Kínai Nukleáris Társaság korábbi elnöke, Wang Naiyan szerint ha ez bekövetkezik, óriási környezeti katasztrófával kell számolni. Már elég egy újabb nagy kísérleti robbantás, és a hegy beomlik, olyan lyukat hagyva maga után, amelyből a sugárzás beteríti a régiót, beleértve Kínát is.

Nem minden hegy alkalmas ugyanis nukleáris kísérleti robbantások végrehajtására. Magas csúcs, és viszonylag lapos leejtők mellett lehet biztonságosan próbálgatni. Mivel Észak-Koreának nincs annyi hegye, nyilván nem tud válogatni.

Attól is függ a hegy épsége, hogy hova és hogyan helyezték el benne a bombákat. Wang szerint, ha azokat a hegy aljába, függőlegesen fúrt alagutakba helyezték, akkor viszonylag kisebb kárt okoznak a hegyben magában. De ez a verzió sokkal költségesebb és sokkal nehezebb megoldani az érzékelők és a kábelezés elhelyezését a robbanásból származó adatok begyűjtéséhez. Sokkal könnyebb és olcsóbb, ha a hegy szíve irányába mutató vízszintes alagutakban robbantanak, ez viszont alapjaiban teszi tönkre a hegyet. Wang szerint azonban az egyetem kutatócsapata által mért adatok remélhetőleg tévednek, ugyanis a rengéshullámok eltérő sebességgel terjednek a különböző összetételű kőzeten.

Ennek ellenére Kína folyamatosan figyeli Észak-Korea nukleáris tevékenységét, monitorozzák a térség sugárzását is, az adatok egyelőre nem mutatnak veszélyt.

Egy norvég kutatócsapat szerint a Punggye-ri vasárnapi robbanása által felszabadított energia mennyisége 10-szer akkora, mint a hirosimai bomba volt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.