7.0

Erős földrengés volt Kínában, több halott

Mintegy száz turistát elzárt a külvilágtól egy, a földmozgást követő földcsuszamlás.

2017.08.09 07:53MTI

Legalább kilenc halottja és 164 sérültje van annak a 7-es fokozatú földrengésnek, amely kedd este történt Kína délnyugati részében, Szecsuán tartomány egyik ritkán lakott hegyvidéki régiójában - közölte szerda reggel a helyi kormányzat és a hivatalos média.

Az amerikai földtani intézet (USGS) a mozgást 6,5 fokozatúnak mérte. A rengés helyi idő szerint kedd este következett be egy gyéren lakott térségben, Kuangjüan városától mintegy 200 kilométerre nyugat-északnyugati irányban. A térség ugyanakkor közel esik a csiucsajkoui természetvédelmi területhez, amely a kínai turisták kedvelt célpontja.

A szecsuáni kormány közlése szerint mintegy száz turistát elzárt a külvilágtól egy, a földmozgást követő földcsuszamlás.

A hivatalos China News Service hírszolgálat azt jelentette, hogy a kilenc halálos áldozat közül hatan turisták voltak. A Hszinhua hírügynökség pedig arról számolt be, hogy 31,5 ezer turistát evakuáltak a természeti csapás sújtotta térségből.

A szecsuáni tűzoltóság elmondta, hogy beomlott egy hotel előcsarnoka, maga alá temetve néhány embert, a szálloda többi 2800 vendégét azonban biztonságban kihozták az épületből.

Az üdülőhelytől mintegy 280 kilométerre északra fekvő tartományi fővárosban, Csengtuban is erősen érezni lehetett a kedd esti földmozgást, amelyet azután több száz kisebb utórengés követett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.