Ez még Japánban sem kicsi

Közel 7-es erősségű földrengés volt Törökország és Kréta között - turisták vesztek oda

Oszlopok dőltek ki, falak repedtek meg, főleg Bodrum és Kosz szigete érintett, itt sok magyar is nyaral.

2017.07.21 10:56ma.hu

A Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földmozgás pattant ki a görög Kosz szigeténél, és a török kikötőváros, Bodrum között az éjjel. A görög hatóságok szerint két ember meghalt, és több százan megsérültek. Komoly károkról érkezett bejelentés Kosról, míg Bodrumban viszonylag kevés bejelentés érkezett. Közel 160 utórengés követte a földmozgást, ebből 60 kifejezetten erős, érezhető volt.

A görögországi Kosz szigetén halt meg a két turista, egy Törökországból és egy Svédországból érkezett, rájuk omlott a fal. Egy harmadik, nem azonosított állampolgárságú turista megsérült, mert pánikba esett, és kiugrott szállodája első emeleti teraszáról. Jorgosz Kiricisz, a sziget polgármestere a helyi rádiónak elmondta, hogy Kosz városában károk keletkeztek, de a sziget többi részén nincs nagyobb gond. A megrongálódott házak többsége régen épült, amikor még nem vezették be a földrengésekre vonatkozó új építészeti előírásokat.

Az Amerikai Földtani Intézet (USGS) adatai szerint a rengés epicentruma a törökországi Bodrum városától 10 kilométerre délre, Kosz görög szigettől 16 kilométerre keletre-északkeletre történt, tíz kilométeres mélységben.

A helyi tűzoltók három embert mentettek ki a romok alól. A mentőalakulatok még túlélők után kutatnak. A parti őrség beszámolója szerint a város kikötője is megrongálódott és egy úton lévő kompnak most nincs hol kikötnie. Rodosz szigetéről egy helikopter fedélzetén hatfős mentőalakulat indult, hogy segítsen az ottani munkálatokban.

A rengést még a török Mugla város térségében, valamint környékén is érezték. rengetegen kerültek kórházba, a helyi mobiltelefon-szolgáltatás a terheltség miatt alig működött.

A Bodrumtól 6 kilométerre, nyugatra fekvő Bitez üdülőhelyen ugyancsak érezték a rengést, az emberek itt is kiszaladtak az utcákra félelmükben. Sokan matracokból, lepedőkből hevenyészett fekvőhelyeket alakítottak ki a környékén.






Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.