Állati

80 évvel ezelőtt kihalt állatot véltek látni Ausztráliában

Hát mégsem tűnt el végleg az erszényesfarkas?

2017.03.29 12:39ma.hu

Ha sikerülne bebizonyítani a szemtanúk állításait, az azt jelentené, hogy a 80 évvel ezelőtt kihaltnak nyilvánított erszényesfarkas (másik nevén tasmán tigris) mégsem tűnt el örökre a Föld színéről, egyszerűen csak rejtőzködött. Több szemtanú is állítja, hogy ilyen állatot látott az ausztráliai Queensland északi részén. Bár eddig is felröppentek hírek eme kihalt állatok észleléséről, ezeket eddig sosem sikerült bebizonyítani.

Fotó: Wikipedia

Most viszont végre változhat a helyzet: a James Cook Egyetem kutatója, Bill Laurance két szavahihető szemtanúval is beszélt! Egyikük a Queensland területén fekvő nemzeti parkok védelméért felelős tapasztalt szakember, másikuk tapasztalt kempingező, aki jól ismeri a vidéket.

"Ha csakugyan élnek, mindenáron fel fogjuk kutatni ezeket az állatokat" - mondta Laurance, a szemtanúkkal történt beszélgetések után.

Az erszényesfarkas vagy tasmán tigris (Thylacinus cynocephalus) egykor Új-Guineában, Ausztráliában és Tasmaniában (a valamikori Szahul-földön) élt erszényes ragadozó, az erszényesfarkas-félék családjának egyetlen recens faja volt. Az erszényes farkasok kutyára emlékeztető állatok, de nem voltak rokonai a kutyaféléknek.

A fajt George Harris írta le 1808-ban, latin neve magyarul kb. annyit tesz, mint "kutyafejű erszényes kutya".

Kipusztításukig Földünk legnagyobb testméretű erszényes ragadozói voltak: a hosszuk 100-200 cm között volt, amiből a farkuk több mint az egyharmadát tette ki; a marmagasságuk pedig kb. 60 cm. A testtömegük 20-30 kg között változott.

Kengurukra, kisebb erszényesekre és madarakra vadásztak általában egyedül, a nagyobb testű állatokra viszont kisebb csoportokban. Tasmaniában a tengerszinttől a kb. 1200 méteres tengerszint feletti magasságig fordultak elő.

Az ausztrál kontinensről való kihalásukat minden bizonnyal az ember által behurcolt kutya elvadult változata, a dingó okozta: a két faj között kompetíció (fajok közötti versengés) alakult ki, mivel azonos erőforrásokért küzdöttek.

Utolsó menedékük így Tasmania szigete lett (ahol nem éltek dingók). Vesztüket az európai emberek bevándorlása okozta, akik birkákat kezdtek el tenyészteni. A hatalmas birkanyájak könnyű prédát jelentettek az erszényesfarkasok számára, bár a birkanyájakon vámot vettek a telepesek elvadult kutyái is. Ennek ellenére a telepesek minden elpusztult birkáért az erszényesfarkasokat tették felelőssé. Ez oda vezetett, hogy 1838-tól hivatásos vadászokat fogadtak fel kilövésükre és 1886-tól az ausztrál kormány vérdíjat fizettet minden egyes kilőtt példányért.

Utolsó ismert vadon élő példányát 1930-ban lőtték ki, utolsó fogságban tartott példányuk pedig, egy Benjamin névre hallgató hím 1936. szeptember 7-én múlt ki a hobarti állatkertben. A sors furcsa fintora, hogy 1936-ban nyilvánították védetté a fajt - írja a Wikipédia.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.