Olasz lavina

Szünet nélkül keresik a túlélőket a betemetett szállodában

A péntekre virradó éjszaka is folytatódott a túlélők utáni kutatás a közép-olaszországi Rigopiano szálloda romjai között, amelyet szerda délután lavina temetett maga alá.

2017.01.20 12:03MTI

Több mint harminc ember tartózkodott benne, eddig két holttestet emeltek ki az épület romjai alól.

Több mint száz mentő dolgozott péntekre virradóra az 1200 méteres magasságban található Rigopiano hotelnél. Éjszaka reflektorfénynél keresték a túlélőket, annak ellenére, hogy eddig semmi életjel nem érkezett a több méteres hóval beborított épületből. Csütörtök estig két holttestet emeltek ki az épületből, és további két áldozatra bukkantak még, de nem tudtak hozzájuk férni.

A szállodát a kotrógépek még mindig nem tudják megközelíteni, mivel eddig csak egyetlen szűk utat bírtak "fúrni" a több méter magas hóban. A térségbe speciális mentőegységek és barlangászok érkeztek egész Olaszországból: a hotelhez legközelebbi településen állították fel a bázisukat, és azt tanulmányozzák, hogyan közelítsék meg a terepet, és miként jussanak be az erősen megrongálódott, betemetett épületbe.

Fabrizio Curcio, az olasz katasztrófavédelem vezetője elmondta, hogy az esetleges túlélők és áldozatok keresése nagyon nehéz, mivel a hatalmas mennyiségű hó és az ezzel együtt elsodort sziklák, fák és más törmelékek mintegy szétrobbantották és teljesen megtöltötték a hotel belsejét. Ezért rendkívüli műszaki beavatkozásra van szükség, nehogy a hó megmozdításával ezt a mentőegységeket is maga alá temesse az épület.

A tragédia pillanatában a szállodában több mint harminc személy tartózkodott, személyzet és vendégek, közöttük gyermekes családok is. A hotelt jól ismerő helybéliek abban reménykednek, hogy még lehetnek túlélők, akik esetleg a szálloda alagsorában lévő termekbe menekültek.

A két túlélőt csütörtök reggel találták meg a helyszínre érkezett első mentőegységek, mindketten a hotelen kívül tartózkodtak a lavina pillanatában. Egyikük a szálloda egyik üzemeltetője volt, másik egy vendég, akinek felesége és gyermekei a hotelben maradtak. Utóbbi adta le szerda délután a vészjelzést, de az első mentőegység, sítalpon, csak másnap hajnalra tudta elérni a hotelt.

Francesco Peduto geológus a Huffington Post.it olasz hírportálnak hangsúlyozta, hogy a szállodát nem építették veszélyes zónában, de a rendkívüli időjárási körülmények, vagyis a hatalmas havazás és a földrengés miatt a szállodát evakuálni kellett volna. Sajtóértesülések szerint a szálloda vendégei készen álltak a távozásra, de a kotrógépekre vártak, hogy járműveikkel útra tudjanak kelni.

Más szakértői vélemények szerint a szálloda lavinaveszélyes helyen épült.

Az abruzzói Pescara ügyészsége vizsgálatot indított a katasztrófa körülményeinek tisztázására és a felelősök azonosítására.

A Rigopiano hotel két kutyája életben maradt: péntek hajnalban a szállodától 11 kilométerre egy településen találtak rájuk.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.