Földmozgás

Erős földrengések szaggatják Japánt Fukusimánál

Honsú főszigetén több prefektúránál cunamiriadót fújtak.

2016.11.22 07:57ma.hu

A Richter-skála szerinti többek között 7,3-as, 6,9-es és 5,1-es erősségű földrengések pattanttak ki mindössze 11 km mélyről. A Csiba, Ivate, Mijagi prefektúrákban szökőár-riadót is fújtak. Áldozatokról, károkról még nincsenek pontos információk. A földmozgást érezni lehetett Tokióban is. A Japán Meteorológiai Ügynökség jelentése szerint a hullámok akár 1-3 méteresek is lehetnek.

Forrás: RSOE EDIS


Ideiglenesen leállt a fukusimai atomerőmű fűtőelemeinek hűtése

Röviddel később egy újabb közlemény arról számolt be, hogy a hűtést helyreállították a Fukusima Daini atomerőmű hármas reaktorának épületében. Az erőmű 2011. óta nem működik, de a fűtőelemeket ekkor is hűteni kell. Japánban jelenleg csak két atomerőmű szolgáltat áramot, és mindkettő az ország délnyugati részében van.

A kormány nem kapott jelentést komoly károkról a 7,3-ról 7,4-es fokozatúra módosított, erős földrengést követően. Fukusimában a tűzoltóság közlése szerint néhányan kisebb sérüléseket szenvedtek.

A tengerrengés miatt kiadott figyelmeztetést kiterjesztették Ivakiról Fukusima, Mijagi, Ivate és Aomori prefektúrákra is. Szendainál 1,4 méter magas árhullámot észleltek, máshol 80-90 centimétereseket, de jöhetnek újabbak is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.