Freedom

30 év után szabadon engedték a "szexrabszolga" madarat

Évtizedekig volt fogságban a ritka madár, most szabadon engedték.

2016.01.02 13:45MTI
Wikipedia

Harminc év után szabadon engedtek egy hím kaliforniai kondort, amelyet a faj kihalásának megakadályozása érdekében fogtak be az amerikai vadvédelmi szolgálat munkatársai még 1985-ben. Az AC-4 jelű keselyű kora öt és hét év között lehetett, amikor befogták, így most nagyjából 35 éves a tenyésztési program alatt harminc kondort nemző hím.

A madár szabadságának feláldozása révén úgy tűnik, sikerült megmenteni a fajt, amely a nyolcvanas években még kihalófélben volt. A hím egyike volt az összesen 23 kaliforniai kondorkeselyűnek a világon, amikor befogták. A tudósok szerint az ólommérgezés volt az egyik fő oka annak, hogy a csaknem három méter szárnyfesztávolságú dögevő madarak a kihalás szélére sodródtak. Akkoriban ugyanis a vadászok ólomlövedéket használtak puskáikban, a kilőtt állatok teteméből lakmározó keselyűk pedig gyakran lenyelték a mérgező lőszer darabjait.

A kaliforniai törvényhozók 2013-ban döntöttek arról, hogy 2019-re fokozatosan kivonják a forgalomból a vadászatra használt ólomgolyókat. Az idén, hála a tenyészprogramnak, biológusok 19 keselyűfészket figyeltek meg, többet mint bármikor az elmúlt években. A tudósok reményei szerint a nyomkövetővel megjelölt AC-4 még az párzási időszak vége előtt talál magának társat, hogy további keselyűfiókákat nemzzen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.