Fukusima

Újabb szivárgás az erőműben - éveket késhet a sugármentesítés

A Tepco hétfőn elismerte, hogy a hétvégi heves esőzések miatt túlcsordultak a radioaktív vizet tároló tartályok. A súlyosan sugárszennyezett víz átjutott a tározók körül felhúzott védőgátakon, és vélhetően bejutott a Csendes-óceánba is.

2013.10.21 10:30MTI
Fotó: MTI

Éveket késhet a két és fél évvel ezelőtti atomerőmű-baleset nyomán beszennyeződött kelet-japán területek sugármentesítése kormányhivatalnokok hétfői közlése szerint, miközben a Fukusima-1 erőmű üzemeltetője elismerte, hogy a hétvégén a heves esőzések miatt ismét radioaktív víz folyt el a létesítményből.

A fukusimai sugármentesítési munkák jelentős lemaradásban vannak, ezért hat közigazgatási körzetben módosítani kell az eredeti terveket, amelyek szerint már jövő márciusban visszatérhettek volna a lakók a 2011. március 11-i katasztrófa után kitelepített egyes területekre. A jelenlegi állás szerint még évekbe telhet a beszennyeződött terület lakhatóvá tétele - jelentette az AP hírügynökség japán környezetvédelmi minisztériumi hivatalnokokra hivatkozva.

A sugármentesítés mellett az élelmiszerbiztonság és a munkahelyteremtés is kihívásokat jelent az elnéptelenedett területeken.

Ezzel párhuzamosan a balesetet szenvedett erőművet üzemeltető Tepco energiavállalat hétfőn elismerte, hogy a hétvégi heves esőzések miatt vasárnap túlcsordultak a radioaktív vizet tároló tartályok. A súlyosan sugárszennyezett víz átjutott a tározók körül felhúzott védőgátakon, és vélhetően bejutott a Csendes-óceánba is.

Az egyik tartályból literenként 710 becquerel stronciumot tartalmazó víz folyt el, ami a megengedett határérték 71-szerese.

A Tepco 30-40 milliméter csapadékra számított, de végül több mint 100 milliméter esett, ezért a készenlétbe helyezett szivattyúk nem bírtak el a víztömeggel. A cég azt ígérte, hogy harminc új szivattyút állít üzembe, s 10 kilométernyi csővezetéket fektet le az újabb hasonló incidensek megelőzése érdekében.

A Tepcónak folyamatos gondot jelent a sugárszennyezett víz kezelése és tárolása, miután napi mintegy 400 tonna vizet kell befecskendezni a reaktorokba azok hűtésére. Az előző hónapokban számos szivárgás történt az erőműben, a legsúlyosabb esetben 300 tonna sugárszennyezett víz folyt a tengerbe.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.