Döntött Oszkó

Sukoró: Aláírták a koncessziós szerződést!

A pénzügyminiszter a sukorói telekcsere ügyében az eredeti állapot helyreállítását kezdeményezte pénteken, továbbá létrejött a játékkaszinó üzemeltetésére szóló koncessziós szerződés - közölte a Pénzügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

2009.10.09 15:07MTI

A fentieket a Pénzügyminisztérium közölte pénteken az MTI-vel. A King City Befektető Csoport szerint a koncessziós szerződés fontos mérföldkő a tervezett idegenforgalmi beruházásuk megvalósítása során.

A pénzügyminiszter felkérte a Magyar Nemzeti Vagyongazdálkodási Zrt. elnökét, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) haladéktalanul kezdjen egyeztetést Joav Blum befektetővel a sukorói telekcseréről azért, hogy az eredeti állapotot helyre lehessen állítani. Amennyiben a tárgyalások 30 napon belül nem vezetnek eredményre, akkor Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek jogi lépéseket kell tenni a csereszerződés érvénytelenítésére. A közlemény megjegyzi, hogy első kategóriájú játékkaszinó üzemeltetésére vonatkozó koncessziós pályázatot nem a sukorói, hanem a Közép-dunántúli régió területére írták ki.

A Pénzügyminisztériumban a sukorói telekcserével kapcsolatos, korábban megkezdett vizsgálat folytatódik, annak ellenére, hogy a témában megérkezett az MNV Zrt. saját vizsgálati jelentése - jegyzi meg a PM közleménye. A közlemény emlékeztet arra, hogy a pénzügyminiszter a kaszinó koncessziós pályázatot az idén februárban írta ki.

Az augusztus 14-én kihirdetett eredmény szerint a legjobb ajánlattevő az amerikai érdekeltségű KC Bidding Kft. lett. A KC Bidding Kft. egy Magyarországon bejegyzett cég, amelyet partnerségben alapítottak az American Chance Casinos-zal, amely leányvállalata az Európa-szerte több kaszinóval rendelkező és üzemeltető Trans World Corporation nevű amerikai nyíltan működő, tőzsdén jegyzett részvénytársaságnak.

A kaszinó a tervek szerint Velencei-tó partjára tervezett King’s City létesítmény része lenne. A beruházásra Sukorón egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport készül.

A King's City Befektető Csoport pénteken sajtóközleményt adott ki a beruházással kapcsolatban, amely szerint a koncessziós szerződés aláírása egy nagyon fontos mérföldkő a befektetés életében, ugyanakkor ez még mindig csak egyike a számtalan lépésnek a nagyszabású turisztikai beruházás megvalósulásáig.

Ahhoz, hogy a beruházás megfelelő fogadtatásra leljen számtalan további lépésre van szükség. A befektetői csoport tisztában van azzal, hogy az elkövetkezendő években egy ilyen hatalmas léptékű turisztikai beruházás egész időtartama alatt, sőt azt követően is szükség van a kormányzati és helyi szervek, civil közösségek, valamint az ország lakosságának támogatására. A beruházói csoport a jövőben valamennyi lehetőséget megvizsgálva minden szükséges lépést meg kíván tenni e célok elérése érdekében - álla a közleményben, amely arról nem szól, hogy mi az álláspontjuk a telekcserével kapcsolatban.

A pályázati kiírás szerint a koncesszió 20 évre szól, és a koncessziós díj legkisebb összege évente legalább 900 millió forint. Az első kategóriába tartozó kaszinóban legalább 1.500 játékautomatának és legkevesebb 100 játékasztalnak kell lennie. A Sukoró külterületére tervezett mintegy egymilliárd euró, (270 milliárd forint) értékű King,s City beruházás helyszínéül szolgáló sukorói földterületért cserébe az izraeli, német és magyar befektetőkből álló befektetési csoport egyik tagja, Joav Blum pilisi és albertirsai csereingatlanokat ajánlott fel.

Az MNV a korábbi tájékoztatás szerint a csereingatlanok értékbecslését külső szakértővel végeztette el, de a vagyonkezelő ezt az értékelést nem fogadta el. Helyette a vagyontörvény és az érvényes kormányrendelet előírásainak megfelelően közbeszerzési pályázaton kiválasztott független értékbecslővel mérette fel a területeket az ingatlancserére vonatkozó döntés előtt. Az MNV a Pénzügyminiszter által indított vizsgálat, és az Állami Számvevőszéknek az MNV Zrt. 2008-as évéről szóló jelentésében foglaltak okán igazságügyi szakértővel felülvizsgáltatta a korábbi döntésénél figyelembe vett értékbecslést.

Az igazságügyi ingatlanszakértő megállapította, hogy az MNV Zrt. által korábban készíttetett szakmai értékbecsléshez képest ár-érték eltérést nem talált, az értékelést szakmailag "alátámasztottnak és összegében jónak" ítélte meg. A Központi Nyomozó Főügyészség által felkért igazságügyi szakértő jelentős eltérést tapasztalt a csereingatlanok értéke között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.