Gazdaság

Equilor: Európa az enyhe tél miatt elkerüli a recessziót idén

Az első fél év még a nehézségekről szól, a második fél évben azonban már ismét növekedés lehet.

2023.01.19 14:30MTI

Európa az enyhe télnek köszönhetően elkerüli idén a recessziót, azonban a kilátásokat nagyban meghatározza a gázár alakulása - ismertették az Equilor Befektetési Zrt. elemzői csütörtöki sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Török Lajos vezető elemző elmondta: a legtöbb európai országban, így Magyarországon is az első fél év még a nehézségekről szól, a második fél évben azonban már ismét növekedés lehet; éves átlagban a magyar gazdaság fél százalék körül bővülhet. Belföldön a munkaerőpiacon nem várható válsághelyzet, egyre több területen alakul ki ugyanakkor munkaerőhiány, ami miatt az átlagbérek dinamikusan emelkednek; a munkanélküliségi ráta pedig tartósan 4 százalék alatt marad - tette hozzá.

Török Lajos beszélt az európai gáztárolók töltöttségéről is, azt mondta, azok jóval az ötéves átlag feletti szinteken állnak. A 2023/2024-es tél gázellátása még nem biztosított, elemzések szerint 27 milliárd köbméter gázt kell az EU-nak beszereznie. A kieső kapacitást ellensúlyozni lehetne az energiahatékonyság javításával, a megújulók gyorsabb telepítésével, az elektromos fűtésre való átállással, a fogyasztói szokások megváltoztatásával - sorolta.

Török Lajos szerint a nagy jegybankok szigorító politikája idén a második negyedévben tetőzhet, a magas kamatok egész évben megmaradhatnak. Magyarországon a második negyedévben számít az első kamatvágásra az elemző, akár már az inflációs csúcs elérése előtt. A kamatvágáshoz hat fontos feltételt határozott meg a jegybank: az európai energiaválság kedvező alakulását, az orosz-ukrán háborús fejlemények javulását, a befektetői hangulat erősödését, a folyó fizetési mérleg hiány kedvező alakulását, az uniós megállapodás megszületését, illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (EKB) szigorításainak leállítását. Ezek többsége eddig nem teljesült, ugyanakkor a befektetői hangulat javult, és az európai energiaválság sem okoz további kockázatot.

Kitért arra, hogy az eurózóna az energiabeszerzésekben továbbra is kiszolgáltatott helyzetben van, jelentős külkereskedelmi hiány alakult ki. Az energetikai hatékonyságnövelés nagy tőkeigénye miatt iparágak alakulhatnak át a vezető elemző szerint. Úgy vélte, az EKB késve kezdte meg a kamatemelési ciklust, idén kizárható a kamatvágás, 3,75-4,0 százalékon várható a kamat tetőzése. A Fed ugyanakkor már fékez: február elsején már csak 0,25 százalékos kamatemelés jöhet, az év végére 5 százalékos kamatot várnak.

Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető szerint idén eddig 395 és 400 forint közötti sávban mozgott az euró árfolyama, a magas kamatszint fenntartása támogathatja a forintot, ahogy a dollár esetleges további gyengülése, illetve az uniós forrásokkal kapcsolatos bármilyen pozitív hír is segítik. Kockázatok közé sorolta a januári hitelminősítői értékeléseket (az első pénteken várható a Fitch Ratingstől), és a kedvező nemzetközi befektetői hangulat törékenységét.

Szécsényi Bálint vezérigazgató szerint kihívásokkal teli év lesz a 2023-as, sok a bizonytalanság. A befektetések terén az idei év jó alkalom lehet a hosszú távú portfóliók kialakítására, melynek fontos építőkövei a prémium magyar állampapír forintos és eurós változata, valamint a frissen kibocsátott dollár alapú magyar államkötvény is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.