Válság

A várakozásokkal ellentétben nincs recesszióban a brit gazdaság

Technikailag akkor tekinthető egy gazdaság recesszióban lévőnek, ha a hazai össztermék két egymást követő negyedévben visszaesik.

2022.10.02 02:53MTI

A várakozásokkal ellentétben nincs recesszióban a brit gazdaság, mivel a pénteken ismertetett, felülvizsgált adatok szerint növekedett a brit hazai össztermék (GDP) értéke a második negyedévben.

A brit statisztikai hivatal (ONS) beszámolója szerint a júniussal zárult három hónapban 0,2 százalékkal nőtt a brit GDP-érték az előző negyedévhez viszonyítva.

Az ONS nyáron kiadott első becslése még 0,1 százalékos visszaesést valószínűsített a második negyedévre.

A pénteken ismertetett, felfelé módosított adat azt jelenti, hogy a brit gazdaság akkor sem lenne még recesszióban, ha a harmadik negyedévben csökkent a GDP-érték. A konszenzusos meghatározás alapján ugyanis technikailag akkor tekinthető egy gazdaság recesszióban lévőnek, ha a hazai össztermék két egymást követő negyedévben visszaesik.

A Bank of England a múlt heti kamatdöntő ülés jegyzőkönyvével egy időben kiadott új előrejelzésében közölte, hogy várakozása szerint a brit hazai össztermék a harmadik negyedévben is 0,1 százalékkal csökkent, vagyis azonos ütemben a statisztikai hivatal akkor még érvényben volt, most felülvizsgált második negyedévi becslésével.

Ha az ONS nem korrigálta volna felfelé a második negyedévi növekedésről szóló számításait, a brit jegybank prognózisa azt jelentette volna, hogy a brit gazdaság már recesszióban van.

A statisztikai hivatal pénteki beszámolójában ugyanakkor jelentősen lefelé módosította a koronavírus-járvány sújtotta 2020-as év egészére szóló becslését. Az ONS új számításai szerint abban az évben 11 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék értéke a járvány terjedésének megfékezését célzó korlátozások hatásai miatt.

Az eddigi becslésekben az szerepelt, hogy 2020-ban 9,3 százalékkal esett vissza a brit gazdaság teljesítménye éves összevetésben.

A lefelé korrigált új becslés az ONS pénteken ismertetett számításai szerint azt is jelenti, hogy a brit GDP-érték még mindig 0,2 százalékkal elmarad a koronavírus-járvány előtti utolsó teljes év, 2019 negyedik negyedévében mért szinttől.

Az eddig érvényben volt becslés azt valószínűsítette, hogy a brit hazai össztermék már 0,6 százalékkal meghaladta a 2019 végére elért értéket.

A brit kormány először 2020 márciusának végén rendelt el országos zárlatot, majd további korlátozások következtek, és ez szabadesésszerű zuhanást okozott a brit gazdaság teljesítményében: a 2020 egészében mért GDP-zuhanás példátlan volt a modern brit gazdaságtörténetben.

A brit hazai össztermék értéke abban az évben a 2013-as szintre zuhant vissza, vagyis a koronavírus-járvány sokkja egyetlen év alatt hétévi növekedést emésztett fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.