Fejlesztés

Egymilliárd forintból épült vízi gyerekjátszótér és medence a Gyulai Várfürdőben

Kun Miklós ügyvezető igazgató szerint Magyarországon egyedülállónak számít, a Balatonon épül hasonló, és Közép-Európában is csak két hasonló üzemel.

2022.08.11 00:30MTI

Átadták szerdán a Gyulai Várfürdőben az új vízi gyermekjátszóteret és medencét, amelyre több mint egymilliárd forintot költöttek.

A 2002-ben épült szabadtéri gyermekmedencét teljesen elbontották, helyette egy csaknem kétszer nagyobb területű, 600 négyzetméteres élménymedence épült 11 méter magas várral, négy csúszdával, ahol egyidőben akár 200 gyerek is tartózkodhat. A medencék mellett kialakítottak egy baba-mama-barát játszóteret is.

Az egymilliárd ötvenmillió forintból nyolc hónap alatt megépült "élményinstalláció" Kun Miklós ügyvezető igazgató szerint Magyarországon egyedülállónak számít, a Balatonon épül hasonló, és Közép-Európában is csak két hasonló üzemel.

A Gyulai Várfürdő 2021 januárjában kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től 2,88 milliárd forint állami támogatást, amelyet 280 millió forint önerővel egészítettek ki.

Az összegből a vízi gyermekparadicsom mellett elkészültek a termál aquapalota névre hallgató fejlesztés kiviteli tervei, ám a fennmaradó 1,8 milliárd forintból csak szűkített műszaki tartalommal lehet megvalósítani az elképzeléseket, amelyek a wellness- és szaunarész, illetve a kültéri csúszdás medence fejlesztését jelenthetik.

A Gyulai Várfürdőben 2013 decemberében adták át a 2,4 milliárd forintból megépült családi élményrészleget, az aquapalotát; 2020 tavaszán pedig 288 millió forintból energetikailag korszerűsítették az 50-es és 25 méteres medencéket.

A fürdőt a Magyar Turisztikai Ügynökség a nemzetközi jelentőségű gyógyfürdők közé sorolta. Az első hét hónapban a Békés megyei városban 113 ezer vendég 321 ezer vendégéjszakát töltött. Az ide látogató turisták 91 százaléka belföldről érkezik, külföldről Romániából, Csehországból és Szerbiából látogatnak ide.

A Gyulai Várfürdőt 1959. május 1-jén nyitották meg, már abban az évben több mint 200 ezer vendéget fogadott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.