Gazdaság-élelmiszeripar

Unilever: a dolgozók 80 százalékát érinti a csoportos létszámleépítés

A vállalat megszünteti a gyártást röszkei üzemében.

2022.06.25 09:48MTI

Az Unilever megszünteti a gyártást röszkei üzemében, az ott dolgozó 190 munkavállaló 80 százalékát érinti a tervezett csoportos létszámleépítés, 20 százalékukat pedig átveszi a gyár új tulajdonosa, a Mezőker Kft. - közölte az Unilever pénteken.

December elejéig minden dolgozónak garantálják a munkát, a felmondási idő az alkalmazottak egy részének december elején kezdődik, másik részüknek pedig 2023 március végén - tájékoztattak az MTI kérdésére.

Az Unilever a jelenleg Röszkén gyártott termékpalettájának közel harmadát a Mezőker Kft.-nek adja át bérgyártásba, a termékek nagyobb részének gyártását pedig saját romániai és német üzemeibe, illetve egy európai bérgyártó partneréhez telepítené át a tervek szerint 2023. március végéig.

A magyar tulajdonú élelmiszergyártó, a Mezőker Kft. közel három évtizede az Unilever zöldségszárítmány-beszállítója. A vállalat arra törekszik, hogy tovább erősítse együttműködését az Unileverrel azáltal, hogy átveszi a Delikát és néhány Knorr termék gyártását. A Mezőker egyúttal kifejezte azt a szándékát is, hogy megvásárolja a röszkei telephelyet, illetve az ott lévő gyártóeszközöket - közölték.

Az Unilever kitért arra, hogy a fogyasztói trendek az elmúlt években megváltoztak, a vásárlók az előrecsomagolt termékek helyett a friss élelmiszereket preferálják, a vállalatnak pedig alkalmazkodnia kell a megváltozott piaci körülményekhez, át kell szerveznie gyártókapacitásait, a termelést nagyobb üzemeibe koncentrálva.

A közlemény szerint mérlegelniük kellett azt is, hogy a röszkei gyár a település sűrűn lakott részén található, így rendkívül korlátozott az üzem fizikai bővítésének, illetve a további Unilever befektetések és extra gyártási mennyiségek biztosításának lehetősége.

"Míg a jövőbeli együttműködés a Mezőkerrel fenntarthatóbb jövőt biztosítana márkáinknak, tudjuk, hogy a bejelentésünk nehezen érinti a röszkei gyárunkban dolgozó 190 kollégánkat és 18 kölcsönzött munkavállalónkat is. Kollégáinkat tájékoztatjuk terveinkről és együttműködünk a munkavállalói érdekképviseletekkel azért, hogy olyan megoldásokat dolgozzunk ki, amelyek segítséget jelentenek dolgozóink számára" - mondta a közlemény szerint Alberto di Leo, az Unilever Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A vállalat haladéktalanul megkezdi a munkavállalókat érintő kérdések egyeztetését a röszkei gyár üzemi tanácsával és szakszervezetével - jelezték.

A közleményben hangsúlyozták, hogy Magyarország továbbra is stratégiai fontosságú gyártóbázis az Unilever számára, a röszkei üzem mellett két másik gyártóegysége is működik itt: Veszprémben jégkrémeket gyártanak, Nyírbátorban pedig Európa legnagyobb folyékony mosó- és tisztítószereket előállító háztartás-vegyipari üzemét működtetik. Mindkét helyszínen belföldi és exportpiacokra is termelnek. Az Unilever az elmúlt években 65 millió eurót fektetett be a két gyár fejlesztésébe, és további 35 millió euró beruházást tervez a közeljövőben. Alberto di Leo leszögezte: mindez azt bizonyítja, hogy a veszprémi és nyírbátori gyár stratégiai fontosságú az Unilever európai gyártóegységei sorában.

Az Unilever a világ egyik vezető fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalata, amely közel 400 márka termékeit értékesíti több mint 190 országban. A vállalatcsoport, amely 69 ország több mint 300 gyárában állít elő késztermékeket, 52,4 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le 2021-ben.

Az Unilever Magyarország Kft. a globális Unilever hazai leányvállalata, 2021-ben 99,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Az Unilever Magyarországon 1077 dolgozót foglalkoztat és további 350 munkavállalónak ad munkát munkaerőkölcsönző partnereken keresztül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.