Pénzügy

Az EP tárgyalásokat kezd a kötelező minimálbér bevezetéséről

Hogy tisztességes megélhetést biztosítsanak a munkavállalóknak.

2021.11.25 18:28MTI

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a kötelező minimálbér bevezetéséről szóló tárgyalások megkezdését azzal a céllal, hogy a minimumkövetelmények megállapításával az Európai Unió tisztességes megélhetést biztosító bérszintet állapítson meg a munkavállalóknak - közölte az uniós parlament csütörtökön.

A 443 szavazattal, 192 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett elfogadott jóváhagyás szerint a tisztességes megélhetést biztosító bérszint csak kötelező minimálbér, azaz az alapbér törvényileg meghatározott, legkisebb összegének megállapításával, vagy kollektív tárgyalások révén - amikor a munkavállalók tárgyalások során állapodnak meg a bér mértékéről - valósítható meg.

Az EP-képviselők véleménye szerint a kollektív tárgyalásoknak nagyobb szerephez kell jutniuk azokban a tagállamokban, ahol a tárgyalások a munkavállalók 80 százalékánál kevesebb dolgozót érintenek - mondták. A fizetésszintek meghatározásakor tiszteletben kell tartani a nemzeti hatásköröket és a szociális partnerek függetlenségét is - közölték.

A jóváhagyás alapján az EP tárgyalói, az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa elkezdheti kidolgozni az uniós minimálbér-számítás mindenki számára megfelelő jogszabályait - tették hozzá.

Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette: Európában is modellértékű a magyar minimálbéremelés. Fontosnak nevezte, hogy közös, mindenki számára megfelelő megoldás szülessen, amely tiszteletben tartja a tagállamok szabad mozgásterét.

Magyarország és a Fidesz jó példával jár elöl, az Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) adatai szerint ugyanis 2010 és 2021 között a magyar minimálbér-növekedés a negyedik legnagyobb volt az Európai Unióban, a visegrádi országok (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) között pedig a legnagyobb - emelte ki a fideszes képviselő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.