Gazdaság-környezet

Palkovics: az új technológiák a magyar gazdaságot szolgálják

A közlekedés zöldítésének egyik leghatékonyabb módja a vasút fejlesztése.

2021.09.24 15:05MTI

Az a célunk, hogy a világ ipari termelését meghatározó technológiai trendek Magyarországon ne csak megjelenjenek, a fejlesztés és a gyártás is itt valósuljon meg, hogy mindez a magyar gazdaságot szolgálja - közölte Palkovics László pénteken Zalaegerszegen.

Az innovációs és technológiai miniszter a GreenTech 2021 Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, Konferencia második napján tartott előadásában arról beszélt, hogy a magyar gazdaság következő évtizedét meghatározó területein kiemelt jelentősége van a zöldtechnológiáknak. Példaként említette, hogy az elsősorban az autógyárak térségében sokasodó beruházásoknak köszönhetően az akkumulátor-technológiák területén két év múlva Európa második legnagyobb gyártókapacitásával rendelkezik majd Magyarország.

Ismertette, hogy egy sor olyan támogatási projekt indult vagy indul, amelyek a gazdaság zöldítését szolgálják, köztük az energiatárolás megoldására vagy a közösségi közlekedés karbonkibocsátásának mérséklésére. Ez utóbbi terület lépései közé tartozik, hogy jövőre már csak karbonsemleges buszok állhatnak forgalomba a 25 ezer lakosúnál népesebb magyar városokban, illetve kísérletek folynak, hogy ezek akár szintetikus üzemanyagokkal, hidrogénmeghajtással miként közlekedhetnének.

A miniszter megismételte: a közlekedés zöldítésének egyik leghatékonyabb módja a vasút fejlesztése, a magyar kormány vasúti stratégiájának egyik eleme a vasúti ipar újjáépítése. A következő 8 évben mintegy 2 ezermilliárd forintot fordít Magyarország vasúti járművekre, amelyek többségének már emissziómentesnek kell lennie.

A jelentős környezetterheléssel járó acélgyártás zöldítése is komoly feladat, a technológiában az elektromos áramnak, illetve a hidrogénnek is nagyobb szerepet kell kapnia, különben a magyar acélipar nem lesz versenyképes - vélekedett Palkovics László.

Kifejtette továbbá, hogy Magyarország hidrogénstratégiájának egyik eleme a tárolás és a szállítás megoldása. A hálózatban pillanatnyilag felesleges áram átalakításával termelődő hidrogént akár a meglévő gáztárolókban is el lehetne helyezni.

Említést tett a körforgásos gazdaság megteremtéséhez szükséges innovációs területekről, köztük a teljes hulladékgazdálkodás koncesszióba adásáról. Mint mondta, ennek az volt a célja, hogy a termelődő hulladékot egy kézben, kontrolláltan és hatékonyan lehessen újrahasznosítani.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.