Üzlet

A GVH több mint 300 millió forintra büntetett kartellező vállalkozásokat

10 vállalkozásra szabtak ki büntetést.

2021.05.10 23:30MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 337 millió forint büntetést szabott ki 10 vállalkozásra, mert azok felosztották egymás között az egyik áramszolgáltató közbeszerzési tendereit - tájékoztatta a versenyhatóság az MTI-t hétfőn.

Kiemelték: a GVH az E.ON energiaszolgáltató 2014-es és 2016-os közbeszerzésein mérőórák cseréjére, ki- és visszakapcsolására ajánlatot adó vállalkozások magatartását vizsgálta.

A kartell 2014-ben a székesfehérvári, a szolnoki és a veszprémi régió, 2016-ban pedig a nagykanizsai, a szolnoki és a veszprémi régió szolgáltatásaira kiírt tendereket érintette - jegyezték meg.

A versenyhatóság eljárása során feltárt egy e-mailt, amelyben az egyik cégvezető a versenytársának arról panaszkodott, hogy nagyon alacsony lett az ár, "elfelejtettek szólni a minimumárról" - ismertette a GVH.

A közleményből kiderül, hogy a cégek egyike beismerte az összehangolt ajánlatadásokat; esetében a kiszabott bírságösszeg 35 százalékát elengedték.

A GVH felhívta a figyelmet arra, hogy a piac felosztása, illetve az árak rögzítése a legsúlyosabb versenykorlátozásnak minősül, jelentős társadalmi károkat okoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.