Gazdaság

Magyar diák nyert az európai pénzügyi versenyen

28 résztvevő európai ország 50 ezer diákjából került ki az az 55 nemzeti győztes, akik összemérték tudásukat.

2021.04.22 01:31MTI

Strasszer Zsófia, a budapesti Keleti Károly Szakgimnázium tanulója nyerte meg a European Money Week rendezvénysorozat részeként szervezett Európai Pénzügyi Kvíz döntőjét - közölte a Magyar Bankszövetség szerdán az MTI-vel.

Kiemelték: 28 résztvevő európai ország 50 ezer diákjából került ki az az 55 nemzeti győztes, akik összemérték tudásukat.

A versenyt korábban Brüsszelben rendezték, a pandémia miatt viszont a vetélkedőt második éve online formában tartják - ismertették.

A közlemény szerint az Európai Bankföderáció által életre hívott European Money Week rendezvénysorozat célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra.

Az európai kvíz magyar döntőjét a PÉNZ7 részeként rendezték meg 78 hazai diák online vetélkedésével, ahonnan a nagy döntőre két diák, Strasszer Zsófia mellett Borbély Attila Norbert, a Soproni SZC Hunyadi János Technikumából jutott tovább.

A szövetség tájékoztatása szerint a győztes és iskolája az Európai Bankföderációtól 3000 eurót kap.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.