Gazdaság

Hitelbiztosító: 18 százalékkal csökkent a csődök száma tavaly Magyarországon

Magyarországon a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma tavaly az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint.

2021.04.14 02:30MTI

Az MTI-nek kedden elküldött összefoglaló szerint ezt a kormányzati mentőcsomag és az átmeneti szabályozási változások mellett az is segítette, hogy a beszállítók a korábbinál türelmesebbek voltak az üzleti partnereik átmeneti likviditási nehézségeivel szemben.

A hitelbiztosító tanulmánya kiemeli, hogy tavaly 16 százalékkal nőtt a végelszámolások száma, a működő vállalkozások száma ugyanakkor gyakorlatilag nem változott.

A világgazdaságban a tavalyi évet a GDP 3,7 százalékos, és a csődök számának 14 százalékos visszaesése jellemezte.

Az Atradius idei várakozása 6 százalékos növekedés a világgazdaságban, valamint az, hogy a kormányok kivezetik az ideiglenes könnyítéseket. Ezért arra számítanak, hogy az idén globálisan 26 százalékkal több lesz a csőd, mint tavaly, Magyarországon pedig 12 százalékkal - fejtette ki a közleményben Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

Magyarországon és a régió országaiban 2021 harmadik negyedévétől várható a felszámolási eljárások jelentős növekedése. Ennek mértékét enyhíti majd a főbb exportpartnerek, Németország, az Egyesült Államok és Ausztria várható talpra állása.

A tanulmány felhívja a figyelmet arra is, hogy az idén várhatóan megjelennek a járvány miatti gazdasági döntések késleltetett hatásai is. Különösen fontos lesz az építőiparban, hogy a kifutó projekteket milyen mértékben tudják új szerződésekkel pótolni egy olyan időszakban, amikor a legtöbb vállalkozás a beruházások elhalasztása mellett dönt, elsősorban költségcsökkentési megfontolások alapján.

Az Atradius országigazgatója hangsúlyozta: azok a vállalkozások, amelyek ezeket az éveket és a kormányzati támogatásokat a saját hatékonyságuk fejlesztésére fordították, előbbre jutnak versenytársaiknál. A többiek nehezebben jutnak majd hozzá a szükséges finanszírozáshoz, mert a felszámolások és nem teljesítő hitelek arányának növekedése miatt a bankok valószínűleg óvatosabbak lesznek.

A hitelbiztosító elemzői szerint ágazati sajátosságok is nehezíthetik a vállalatok helyzetét. A vas- és acéliparban, a műanyagiparban, illetve az építőiparban is egyszerre nőttek a nyersanyagköltségek és a szállítmányozási árak. Ezért az állami szerepvállalás és ösztönzés továbbra is fontos lehet a visszaesett kereslet miatt eleve alacsonyabb bevételt termelő cégek számára - írja közleményében az Atradius.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.