Innováció

SZTNH: a kkv-k akár 1500 euró támogatásra pályázhatnak szellemitulajdon-jog érvényesítésére

A programban két szolgáltatás vehető igénybe.

2021.02.26 00:30MTI

A kis- és középvállalkozások (kkv) akár 1500 euró vissza nem térítendő támogatást kaphatnak szellemitulajdon-jogaik érvényesítésére a 2021. március 1-jén nyíló, 20 millió euró keretösszegű pályázaton - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

A közleményben ismertetik, hogy az Európai Bizottság és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által támogatott Ideas Powered for Business kkv-alap olyan, az unió területén működő kis- és középvállalkozásoknak szól, amelyek szellemitulajdon-jogi stratégiájukat kívánják fejleszteni, és szeretnék megvédeni szellemitulajdon-jogaikat nemzeti, regionális vagy EU-szinten.

A programban két szolgáltatás vehető igénybe. Az egyik során hivatásos szellemi tulajdonnal foglalkozó auditorok segítenek a szellemi tulajdont képező eszközök értékének meghatározásában, a szolgáltatás 75 százalékos kedvezménnyel vehető igénybe. Ez a tevékenység segítheti a cégek jelenlegi és jövőbeni szellemitulajdon-jogi stratégiájának kialakítását. A másik szolgáltatás igénybe vételekor 50 százalékos kedvezménnyel van lehetőség bejelenteni a szellemi tulajdont nemzeti, regionális vagy uniós szinten - írják a közleményben.

Az online benyújtható pályázat kapcsán Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a közleményben kiemelte, a 21. század egyik legfontosabb értéke a szellemi tulajdon és annak megóvása, hiszen ez versenyképessé teszi nemcsak az adott vállalkozást, hanem azt az országot is, ahol ez a cég működik.

A hivatal közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós támogatás mellett továbbra is elérhető a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) iparjog-pályázata, amelynek célja, hogy akár ingyenesen levédethetőek legyenek a szabadalmak, a védjegyek, és egyéb iparjogi szellemi termékek. A 200 millió forint keretösszegű pályázat segítségével a pályázók akár 100 százalékig finanszírozhatják az oltalmakhoz kapcsolódó hatósági és ügyvivői díjakat - tájékoztatott a SZTNH.

A kkv-alap pályázattal kapcsolatban további információk az alábbi oldalon érhetők e >>>

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.