Gazdaság

MNB: az év végére a magyar gazdaság megközelítheti a járvány előtti szintet

Tavaly a koronavírus-járvány második hulláma alatt a magyar gazdaság válságálló volt.

2021.02.13 07:30MTI

Az idén a magyar gazdaság csaknem 6 százalékkal bővülhet, így az év végére Magyarország megközelítheti a 2019 végén, azaz a járvány előtt elért szintet - mondta a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.

Baksay Gergely hozzátette, tavaly a koronavírus-járvány második hulláma alatt a magyar gazdaság válságálló volt, ezért úgy becsülik, hogy 2020-ban a magyar bruttó hazai termék 5-5,5 százalékkal csökkenhetett. Az ügyvezető igazgató szerint ez európai uniós összehasonlításban kedvező adat, mivel az unió átlagában több mint 6 százalékkal eshetett vissza a gazdasági teljesítmény.

Baksay Gergely szerint mindez annak köszönhető, hogy eredményes volt a foglalkoztatás, és ezáltal a családok jövedelmének megvédése, valamint annak, hogy egészségügyi szempontból is megfelelő volt a védekezés.

Az MNB ügyvezető igazgatója szerint az idei gazdasági növekedésnek, a kilábalásnak több pillére van: az egyik az oltási program, a másik, hogy a járvánnyal szemben ellenálló volt a munkaerőpiac, hiszen tavaly decemberben a foglalkoztatottak száma elérte a 4,5 milliót, úgy mint a járvány előtt. A kilábalás harmadik pillérét pedig a tavaly elindított és az idén tovább bővülő kormányzati és jegybanki programok alkotják. Példaként említette, hogy a napokban fizetik ki a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetésének idei egyheti részét, illetve, hogy január 1-jétől bővültek a lakásépítési programok.

Az MNB szerepéről pedig kiemelte, hogy a jegybank már a járvány előtt is a gazdaságot támogató pénzügyi környezetet tartott fenn, tavaly pedig 5900 milliárd forintot - a GDP 12-13 százalékának megfelelő összeget - juttatott a gazdaságba.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.