Gazdaság

40 millió forintra büntette a versenyhivatal az Airbnb-t

A cég nem tartotta be maradéktalanul a hatóság felé vállalt módosításait a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaiban.

2021.02.09 11:52MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forintos bírságot szabott ki az Airbnb-re, amiért a cég nem tartotta be maradéktalanul a hatóság felé vállalt módosításait a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaiban.

Az MTI-nek küldött keddi közleményben emlékeztetnek: a hatóság 2018-ban fogadta el a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb Ireland private unlimited company (Airbnb) kötelezettségvállalását. Eszerint a társaság köteles volt módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait annak érdekében, hogy a szálláshelyet keresők több és pontosabb információt kapjanak az árakról.

A GVH lezárta utóvizsgálatát, és megállapította, hogy a nemzetközi cég nagyrészt végrehajtotta a határozatban foglaltakat, így a GVH eljárása elérte a fogyasztói tájékoztatás javításának célját. Ugyanakkor a kötelezettségvállalások nem teljesültek maradéktalanul, mert a vállalkozás nem igazolta a teljesítésre előírt határidő betartását, így a teljesítésére késve került sor. A vizsgálat emellett egyéb hiányosságot is talált, szintén a vállaltak végrehajtásának igazolásával kapcsolatban.

A mulasztásokért kiszabott bírság nem terheli a magyar szállásadókat, a feltárt hiányosságok felelőse - így a GVH döntésének kötelezettje - ugyanis az ír székhelyű nemzetközi vállalkozás - írták.

A GVH bírság kiszabása helyett bizonyos esetekben elfogadhatja a cégek olyan kötelezettségvállalásait, melyek kompenzálni tudják a fogyasztóknak okozott hátrányt, vagy más módon közvetlenül szolgálják a közérdeket. A cégeket azonban ilyen esetekben hatósági előírás kötelezi a vállaltak végrehajtására, annak valamennyi elemével - így az igazolásra vonatkozó intézkedésekkel - együtt. Utóbbiak ugyanis fontos funkciót töltenek be a teljesülés ellenőrizhetőségében, így kihatnak a vállalások társadalmi hasznára is: az Airbnb esetében például a kötelezettségvállalás pontos végrehajtása mind a szállásadók, mind a fogyasztók széles körét érintette. A GVH ezért az előírtak teljesítését minden esetben szigorúan ellenőrzi.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.