Gazdaság-pénzügy-MNB

Matolcsy György: az MNB megerősítette eddigi politikáját

Minden eszközével az árstabilitást, a pénzügyi stabilitást és a kormány gazdaságpolitikáját támogatta.

2020.12.15 19:10MTI

A monetáris politikai feltételek változatlanul hagyásával a jegybank megerősítette eddigi politikájának pilléreit - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank YouTube-csatornáján kedden közvetített sajtótájékoztatón.

A jegybankelnök megjegyezte: az MNB minden eszközével az árstabilitást, a pénzügyi stabilitást és a kormány gazdaságpolitikáját támogatta.

A 2020-as év értékeléséről szólva elmondta, hogy a magyar gazdaság az utóbbi 100 év ötödik legnagyobb visszaesését szenvedi el idén, az előrejelzések azonban jók, és "pozitívan tekinthetünk" a következő évekre. A monetáris tanács megerősítette azokat a programokat, amelyek megakadályozták, hogy az idei évet fémjelző három válságtípus - egészségügyi, gazdasági és érzelmi - mellé egy negyedik, a pénzügyi válság is kialakuljon - mondta az MNB-elnök jelezve, hogy ezt óriási eredménynek tartja, tekintettel arra, hogy a 2009-es nagy gazdasági zuhanás mögött épp a pénzügyi válság húzódott meg.

Matolcsy György úgy fogalmazott, hogy a jegybank ígéretének eleget téve 2020-ban megvédte az elmúlt 10 év eredményeit azáltal, hogy csaknem 6000 milliárd forintnyi finanszírozást öntött a gazdaságba.

A magyar GDP több mint 10 százalékát kitevő összeggel az MNB a régión belül és uniós összehasonlításban is kiemelkedően támogatta a vírushelyzet alatt az üzleti szereplők, az állam és a családok pénzügyeit - tette hozzá.

A jegybankelnök felidézte a programokat, amelyek szerepet játszottak a pénzügyi stabilitás fenntartásában, "levegőt adtak a gazdaságnak", mint az 1400 milliárd forintos Nhp hajrá!, a 600 milliárd forintos növekedési kötvényprogram, az 1000 milliárd forintos állampapír-vásárlás, a bankoknak nyújtott hosszú lejáratú fedezett hitelek 2300 milliárd forint összegben, és ezt szolgálta a 250 milliárd forint osztalékbefizetés is a költségvetésbe.

A jegybankelnök arra is kitért, hogy érdemes tanulni azon országoktól, amelyek a Magyarországon várható 6,0-6,5 százalékos visszaesésnél kisebb recesszióval számolnak, így például a lengyelektől és a lettektől, ahol várhatóan 3,5 százalékos, illetve 2,2 százalékos lesz a gazdasági visszaesés.

A járványt nem lehetett megfékezni, mégis lehetett volna jobb teljesítményt nyújtani - jegyezte meg Matolcsy György, aki műhibának nevezte a lakásáfa visszaemelését 27 százalékra.

A jegybankelnök szerint a kormányzati fogyasztás és az állami beruházások növelésével is lehetett volna javítani a gazdaság teljesítményét.

Matolcsy György ismertette a monetáris tanács meglátásait a következő évek teendőivel kapcsolatban, miszerint a szükséges nagy strukturális reformok 80 százalékát előre kell hozni, kezdve az egészségügyi rendszer átalakításától a demográfián és a nyugdíjrendszeren keresztül a lakáspolitikáig.

Az MNB szorgalmazza 3, 5 és 10 éves gazdasági-pénzügyi terv kialakítását, a fejlesztési elképzelések lefektetését és egy versenyképességi terv összeállítását is.

Fontos a növekedés helyreállítása, de közben nem szabad az egyensúlyról sem megfeledkezni - mutatott rá az MNB első embere utalva arra, hogy az egyensúly elérését 2022-ig nem tartja reális célkitűzésnek.

Patai Mihály, a monetáris tanács tagja, az MNB alelnöke az online sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy a jegybank növekedési kötvényprogramjával idén eddig 32 vállalat élt, év végére becslése szerint ez a szám 34-35-re bővülhet.

A kötvényprogram 570-600 milliárd forintnyi pénzmennyiséget mozgatott meg, amely a jelenlegi helyzetben pótolhatatlan, hiszen viszonylag olcsó tőkéhez juttatja a fejlesztési elképzelésekkel rendelkező nagyobb vállalatokat - fejtette ki az alelnök. A legkisebb vállalati kötvénykibocsátás 1, a legnagyobb 70 milliárd forintos volt - tette hozzá Patai Mihály utalva arra, hogy a program jövőre folytatódni fog.

A növekedési hitelprogramról szólva az alelnök kifejtette, annak áprilisban indított szakaszán keresztül 17 ezer vállalat jutott olcsó finanszírozáshoz, 8 év alatt pedig 60 ezer kis- és közepes vállalkozás élt a lehetőséggel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.