Koronavírus-járvány

MNB: a járvány ellenére javult Magyarország versenyképessége

A Versenyképességi programban megfogalmazott 330 javaslat kétharmadában előrelépés történt.

2020.11.30 23:30MTI

A koronavírus okozta járvány ellenére javult Magyarország versenyképessége 2020-ban - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Baksay Gergely a jegybank friss Versenyképességi tükör 2020 őszi kiadványa alapján azt mondta, hogy a Versenyképességi programban megfogalmazott 330 javaslat kétharmadában előrelépés történt; a program a legutóbbi, tavaly őszi 22 százalékhoz képest 34 százalékban teljesült 2020 novemberére.

Mint mondta, Magyarország versenyképességének 2020-as javulásához többek között a szociális hozzájárulási adó csökkentése, az adminisztrációs terhek fogyatkozása, illetve a lakáspolitika terén történt jelentős bejelentések járultak hozzá.

Hangsúlyozta: Magyarország mögött gazdaságilag egy nagyon sikeres évtized áll, az ország 2019-re elérte az Európai Unió fejlettségének 74 százalékát, vagyis Magyarország egy főre jutó GDP-je a gazdasági térség átlagának 74 százalékát tette ki, ezzel megelőzve Szlovákiát és Lengyelországot is. Ahhoz, hogy ez a sikeres gazdasági felzárkózás folytatódjon szükséges javítani Magyarország és a magyar vállalatok versenyképességét - fűzte hozzá Baksay Gergely.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.