Élelmiszerbiztonság

Durva állapotok voltak egy budapesti hamburgerezőben, be is záratta a Nébih - videó

Az egység az élelmiszerbiztonsági hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta a tevékenységét.

2020.09.30 10:18MTI

Azonnali hatállyal felfüggesztette egy fővárosi reggeliző és hamburgerező tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szeptemberben a helyszínen tapasztalt, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt, a bírság megállapítása folyamatban van - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.

A Nébih tájékoztatása szerint a 13. kerületben található, a Kokesi Projekt Kft. által működtető vendéglátóegységben egyebek mellett a hűtőkapacitás nem biztosította a szabályos tárolás feltételeit, ezért a sütésre váró félkész alapanyagokat hűtés nélkül, a polcokon és a padozaton tárolták.

A kiszolgálópulton kínált szendvicseket, péksüteményeket nem óvták a cseppfertőzéstől és a rovaroktól, sőt közvetlenül mellettük tárolták a csomagolóanyagot, rovarirtós dobozt, üdítőitalokat, szórólapokat és ide tették a vendégek a visszahozott, használt edényeket is - tették hozzá.

Kiderült az is, hogy a hamburgerezőben nem volt alkalmas hely és vízvételi lehetőség a zöldség tárolására, mosására, tisztítására. A jégsalátát és a salátakeveréket tisztítatlanul használták fel a szendvicskészítéshez. A frissen érkezett, tisztítatlan paprikát, narancsot, uborkát, káposztát a vendégtérben tárolták. Ez nem volt összhangban a vállalkozás részére kiadott engedéllyel sem, amely szerint csak tisztított, konyhakész, csomagolt zöldség és gyümölcs vihető be az egységbe.

Mindezek mellett a hatóság kivont a forgalomból 10 olyan tételt, amelyek eredete nem volt nyomonkövethető, illetve tisztítatlan salátával készült és egy lejárt fogyaszthatósági idejű alapanyagot, megtiltotta azok forgalomba hozatalát, felhasználását, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Az egység az élelmiszerbiztonsági hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta a tevékenységét - közölte a Nébih.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.