Koronavírus

Ősszel és télen is 80-90 százalék közötti visszaesést vár az utasforgalomban a Budapest Airport

Az óvintézkedések március óta folyamatosak a reptéren az utasok biztonsága érdekében, akik fegyelmezetten reagálnak a szigorításokra.

2020.09.20 11:31MTI

Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az előző év azonos időszakához képest, ezért az őszi és a téli hónapokban is ehhez hasonló, 80-90 százalék közötti forgalomcsökkenést várnak - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Hozzátette: az óvintézkedések március óta folyamatosak a reptéren az utasok biztonsága érdekében, akik fegyelmezetten reagálnak a szigorításokra. Szombaton 22 járat indult, vasárnap 28 száll fel Budapestről, ami a tavalyi forgalom 3-5 százaléka. Eközben a teherforgalom stabil, az áruforgalom európai és nemzetközi összehasonlításban is jól teljesít - jelezte.

A szeptemberben bejelentett utazási szigorítások miatt a légitársaságok újratervezték a menetrendet, a következő hetekben további járattörléseket várnak - közölte. Október-novemberre már csökkentett kapacitásokat jelentettek be a járatokat üzemeltető társaságok a kereslet hirtelen visszaesése miatt, ezért a téli hónapokban is 80-90 százalék közötti forgalomvisszaesésre számítanak - jelezte.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.