Gazdaság

Szijjártó: történelmi gázvásárlási megállapodás született a Shellel

Mindkét feltétel teljesült a cseppfolyósított gáz (LNG) érkezéséhez a krk-i LNG terminálról.

2020.09.05 01:30MTI
MTI/Szigetváry Zsolt

Történelmi, hosszú távú gázvásárlási megállapodás született a Shellel, lekötötték a visszagázosításhoz szükséges kapacitásokat, ezzel mindkét feltétel teljesült a cseppfolyósított gáz (LNG) érkezéséhez a krk-i LNG terminálról - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

A miniszter ismertette, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. földgázkereskedő vállalata 2021. január elsejétől 2027. október 1-jéig éves szinten egymilliárd köbméteres kapacitást foglalt le a horvátországi Krk LNG-termináljában, amely jövő év januárjában kezdi meg működését.

Évente egymilliárd köbméter cseppfolyósított gáz érkezik majd, amelyet a visszagázosítást követően Magyarországra szállítanak a magyar-horvát gázvezetéken keresztül. Mindez azt jelenti, hogy 2027 végéig a magyar gázszükséglet tíz százalékát a krk-i LNG terminálról fedezik majd - mondta.

Kifejtette, a Shellel hosszú távú vásárlási szerződést kötöttek hat évre úgy, hogy évente 250 millió köbméter cseppfolyósított gázt vásárolnak majd. Ez az első hosszú távú szerződés Magyarország történelmében nyugati szereplővel. A szerződést olyan versenyképes áron kötötték, amelynek nyomán a magyar rezsicsökkentés eredményeit, vívmányait meg tudják védeni - tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte: amikor Magyarország gázellátásáról döntenek, két szempontot vesznek figyelembe, a szállítás megbízhatóságát és az árat. Részben a koronavírus, részben az azt megelőző komoly túltermelési válság miatt az LNG ára a vezetékes gázé alá esett. Ezért úgy döntöttek, hogy az LNG szerepét megnövelik az ország gázellátásában. Ennek két előfeltétele van: az egyik a kapacitásfoglalás azokban a visszagázosítással foglalkozó kikötőkben, ahová a gáz megérkezhet, a másik pedig, hogy vásárolni kell forrást.

A miniszter elmondta: az energiaellátásban jelenleg a gáznak van a legfontosabb szerepe, az ország gázellátása tehát kritikus fontosságú kérdés. Az elmúlt években a kormány elvégezte azokat a beruházásokat, megkötötte azokat a szükséges megállapodásokat, amelyek nyomán ma el lehet mondani, hogy Magyarország gázellátása hosszú távon biztosított. Megépültek az összeköttetések a szomszédokkal, a hét szomszédos országból ma már hattal van gázvezeték összeköttetése Magyarországnak. A keleti és nyugati vállalatokkal is korrekt, bizalomra épülő kapcsolat épült ki, az együttműködéseket a jövőben is fenntartják, mivel az ország érdeke, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon érkezzen gáz az országba - mondta a miniszter.

Kapitány István, a Shell globális alelnöke elmondta, hogy a vállalat a cseppfolyós földgáz, az LNG iparág úttörője, több mint 50 éves tapasztalata van az LNG gyártásában, kereskedelmében, tárolásában és szállításában. A földgáz a legtisztább fosszilis energiahordozó, használata segíthet kielégíteni az egyre több és tisztább energia iránti növekvő keresletet, kiváltva a szenet vagy más folyékony üzemanyagokat - tette hozzá.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.