Gazdaság

AM: 25 ezer hektár állami földet adnak haszonbérbe a nemzeti parkok igazgatóságai

A gazdák országszerte 395 birtoktestre pályázhatnak, a nyertes pályázókkal a legtöbb esetben tíz évre kötnek szerződést az igazgatóságok.

2020.07.22 03:30MTI

Augusztus 1-jétől több mint 25 ezer hektár állami tulajdonú földre vonatkozó haszonbérleti pályázatot írnak ki a nemzeti parki igazgatóságok - jelentett be Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.

A politikus hangsúlyozta: a cél az, hogy a nemzeti parki vagyonkezelésben álló védett természeti területek kezelése az állattartással is foglalkozó helyi gazdák közreműködésével, a természetvédelmi szempontok maximális betartása mellett valósulhasson meg hosszú távon.

A közlemény szerint a gazdák országszerte 395 birtoktestre pályázhatnak, a nyertes pályázókkal a legtöbb esetben tíz évre kötnek szerződést az igazgatóságok.

Annak érdekében, hogy minél több helyi földműves juthasson állami földek használati jogához, a 200 hektár feletti birtoktestek esetében több, közösen pályázó nyertessel lehet csak egyidejűleg szerződést kötni - tette hozzá miniszter.

Kifejtette: a mostani pályázatokkal a korábban már lejárt és a 2023 végéig lejáró haszonbérleti szerződések megújítása a cél. A szerződéskötésekre még 2020-ban sor kerül, és a nyertes gazdák a piaci bérleti díjakhoz képest kedvezőbb, 2500 Ft/aranykorona/év díjért bérelhetik a területeket.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.