Koronavírus

MNB: a hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően sok ügyfél 'levegőhöz jut'

Mintegy 450 milliárd forintnyi kamatot nem kell megfizetni a veszélyhelyzet lezárultáig.

2020.03.27 11:27MTI

Sok lakossági és vállalati ügyfél "jut levegőhöz" a koronavírus-járvány miatt bevezetett hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően, mintegy 450 milliárd forintnyi kamatot nem kell megfizetni a veszélyhelyzet lezárultáig - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában pénteken.

Binder István hozzátette, hogy ezt nem is tőkésítik, nem lesz belőle kamatos kamat az ügyfeleknek, amikor majd a veszélyhelyzet elmúlik, akkor évente egyenlő részletekben kell majd megfizetni, ehhez futamidő nyújtásra is sor kerülhet, hiszen az ügyfelek havi törlesztőrészlete a jelenlegi szinthez képest nem nőhet.

A szóvivő kiemelte, ha valaki most új hitelt szeretne kötni, az értékbecslés történhet digitálisan, és a közjegyzői okiratba foglalásnak sem kell megtörténnie azonnal, hanem ezt esetlegesen később is meg lehet tenni. A meglévő ügyfélkör, a meglévő számlavezetői hitelfelvevői ügyfél kiszolgálásának is zavartalannak kell lennie, ezt is előírta az MNB. Mind az ügyfelek, mind a bankok oldaláról a biztonságot, a folyamatos ügyfélkiszolgálást garantálják - húzta alá.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.