Gazdaság

Inflációs és GDP adatok várhatóak a héten

Több statisztikai adat is megjelenik a héten, közülük kiemelkedik a januári inflációs adat és a GDP tavalyi negyedik negyedéves adata.

2020.02.10 00:30MTI

Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a decemberi ipari termelés részletes adatait. Az első becslés szerint tavaly decemberben az ipari termelés volumene 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a novemberi 3,6 százalékos növekedést követően. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 3,7 százalékkal csökkent a termelés éves összevetésben. Tavaly a teljes évben az ipari termelés 5,4 százalékkal nőtt az előző évi 3,5 százalékos növekedés után.

Csütörtökön az építőipar tavalyi egész éves és decemberi teljesítménye mellett a fogyasztói árak januári alakulása jelenik meg.

A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az előző hónaphoz képest decemberben 0,3 százalékkal nőttek az árak. A maginfláció tavaly decemberben 3,9 százalékos volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb a novemberinél.

Az építőipari termelés tavaly novemberben 6,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, októberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 4,5 százalékkal csökkent. Novemberben mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett éves összevetésben: az épületeké 8,0 százalékkal, az egyéb építményeké 5,7 százalékkal. Tavaly az év első 11 hónapjában az építőipari termelés 24,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Pénteken közli a KSH a bruttó hazai termék tavalyi negyedik negyedéves alakulását. Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) tavaly a harmadik negyedévben 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, a harmadik negyedévi növekedéshez a szolgáltatások 2,1, az ipar 1,5, az építőipar 1,0 százalékponttal járult hozzá. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye éves összevetésben 4,8 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,1 százalékkal nőtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.