Magyar Posta

A rezsiutalványok több mint háromnegyedét beváltották már a nyugdíjasok

A még fel nem használt rezsiutalványokat március végéig lehet beváltani.

2019.12.28 10:05MTI

Karácsonyig a postákon a szeptemberben kézbesített rezsiutalványok több mint háromnegyedét beváltották a nyugdíjasok, az így felhasznált rezsiutalványok összértéke meghaladta a 17,2 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.

Mint írták, december 20-ig az összesen 7,5 millió kézbesített rezsiutalvány háromnegyedét már beváltották.

A postai statisztikák szerint jellemzően minden hónapban 4-e és 11-e között volt a legnagyobb a beváltási arány, hiszen a csekkek befizetési határideje általában erre az időszakra esik.

A legtöbb beváltás októberben történt, amikor az összes kézbesített rezsiutalvány harmadát használták fel csekkbefizetésnél a nyugdíjasok. A napi maximum is ebben a hónapban volt: október 11-én csaknem 189 ezer darab utalványt használtak fel az ügyfelek a csekkek befizetésénél - tették hozzá.

A posta közlése szerint az októberi napi átlagos százezer darabos beváltási arány novemberre 62 ezerre csökkent, decemberben pedig csak az első héten haladta meg a 40 ezer darabot, azt követően karácsonyig alatta maradt.

A még fel nem használt rezsiutalványokat március végéig lehet beváltani.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.