Kis matek

Meddig nyújtózkodunk karácsonykor?

November van. Ilyenkor előbb vagy utóbb mindannyian elkezdünk azon gondolkozni, vajon milyen ajándékkal lepjük meg a szeretteinket. Sokan már október óta vásárlási lázban égnek, mások kifejezetten az akciókra hajtanak, így a különböző kedvezmények függvényében az év során bármikor készek beszerzik a karácsonyra szánt ajándékokat.

2019.11.26 10:39ma.hu

Black Friday, Cyber Monday, ezüst és arany vasárnap

Az utóbbi években egyre többet találkozunk a Black Friday és a Cyber Monday kifejezésekkel, míg néhány évtizeddel ezelőtt csak a bronz, ezüst és arany vasárnapot ismertük. De mit is jelentenek pontosan ezek a kifejezések?

A Black Friday története egészen az ‘50-es évek Amerikájáig nyúlik vissza, amikor a Hálaadást követő napon, november utolsó péntekén tömegek érkeztek Philadelphiába, hogy a másnapi hagyományos ünnepi focimeccsen szurkolhassanak. Ha pedig már ott voltak, akkor természetesen vásároltak is.

A ‘80-as évek végén aztán a nagy amerikai kereskedőláncok úgy döntöttek, ismét felélesztik a Black Friday hagyományát, amely azóta az egész világon elterjedt. Sok üzlet már korán reggel kinyit ezen a napon, és extra kedvezményekkel várja a vásárlókat.

Az egyre népszerűbb és nagyobb teret hódító online vásárlásnak is versenybe kellett azonban szállnia az üzletekkel, ha meg akarták tartani a vásárlóikat. Így a webshopok 2005-ben bevezették a Cyber Monday-t, ami mindig a Black Friday-t követő hét első napjára esik. A két “bevásárló nap” azonban lassan egybeolvad. Black Friday akciókat ugyanis már online is találunk, és sokszor ezek a kedvezmények nem is csak egy adott napon érvényesek, sokkal inkább több napon, esetleg héten keresztül.

Ma már hazánkban is sokan csak ezekre az akciókkal teli napokra várnak, hogy beszerezzék szeretteiknek, barátaiknak az ajándékokat. Az online vásárlás igen kedvelt, de sokan továbbra is szeretik, ha közelről is megnézhetik, megfoghatják a kiszemelt termékeket.

Online vásárlás vagy bevásárlóközpont?

A GKI idén októberben egy átfogó kutatást készített az online vásárlás népszerűségéről. A kutatásban több mint 3 ezer felnőtt internetező vett részt. Közülük 80 százalék nyilatkozott úgy, hogy karácsonyra szánt ajándékait online fogja megvásárolni, elsősorban hazai webáruházból, de 18 százalék a külföldi webshopok kínálata iránt is érdeklődik. Azok, akik nem az interneten tervezik beszerezni az ajándékokat, elsősorban bevásárlóközpontokba, plázákba mennek vásárolni.

A külföldről történő online rendelés a férfiaknál, míg a bevásárlóközpontokban való vásárlás a nőknél, fiataloknál és a nyugdíjasoknál népszerűbb.

A megkérdezettek idén átlagosan 48.400 forintot terveznek költeni a karácsonyi ajándékokra. Ez az összeg jelentősen, több mint 20 ezer forinttal haladja meg a 4 évvel ezelőtti értéket, de a tavalyi összegnél is több mint 7 ezer forinttal magasabb.

Mi a helyzet a nagyobb értékű árucikkekkel?

Sokan a karácsony előtti akciós időszakot választják a különböző nagy értékű használati tárgyak beszerzésére is. A nagyobb szaküzletekben, hipermarketekben, valamint a forgalmasabb webáruházakban már lehetőség van a termékek hitelből történő beszerzésére is.

A személyi kölcsönök és áruhitelek igénylése minden évben jelentősen megugrik az utolsó negyedévben, elsősorban november-december táján. A teljes éves hitelkihelyezés egyharmada erre az időszakra koncentrálódik, de az idei év első felében is jelentősen, közel 30 százalékkal emelkedett a folyósított személyi kölcsönök összegének nagysága. A népszerűség érthető, hiszen egyszerű feltételek mellett igényelhető, rugalmasan felhasználható és a kamata is kedvező.

Teljesen egyéni tehát, hogy ki meddig nyújtózkodik idén a karácsonyi bevásárlások során. Vannak, akik kifejezetten az akciókra spórolnak, míg mások a hitelfelvételt választják a hőn áhított műszaki cikk, autó vagy lakberendezési tárgy megszerzéséhez.

Ne feledjük azonban, a karácsony nem (csak) a vásárlásról és az ajándékokról szól, sokkal inkább az együtt töltött időről és a közös, felejthetetlen élményekről!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.