Fejlesztés

Nagy István: 100 milliárd forint jut az élelmiszeripari vállalkozások fejlesztésére

A kabinet állítólag 2010 óta több mint 300 milliárd forintot fordított az élelmiszeripar fejlesztésére.

2019.10.11 05:25MTI

A kormány a következő időszakban több mint 100 milliárd forint értékű forrást fordít a magyar élelmiszeripari vállalkozások csomagolási, készletezési és piacra lépést elősegítő fejlesztéseinek támogatására - jelentette ki az agrárminiszter csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón.

Nagy István az élelmiszeripari termékek gyártásával és csomagolásával foglalkozó Pa-Comp Kft. mintegy 200 millió forint értékű beruházásának átadásán emlékeztetett, a kabinet 2010 óta több mint 300 milliárd forintot fordított az élelmiszeripar fejlesztésére.

A támogatások azt segítik majd elő, hogy a társaságok a termékeiket megfelelő előkészítés után és modern csomagolással tudják piacra vezetni, hiszen az adott termék minősége mellett a külső megjelenés is nagyon fontos a vásárlók számára - fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető kifejtette, a kormány egyik kiemelt törekvése a Pa-Comp-hoz hasonló családi vállalkozások támogatása, mivel ezek a cégek uralják és viszik előre az ország gazdaságát.

"Ez a biztonság és ez a jövő" - erősítette meg.

Szavai szerint ennek egyik legjobb példája ez a vállalkozás, formájában és sikereiben egyaránt. A miniszter megjegyezte, a családi gazdaságok a méretükből és lehetőségeikből adódóan sokkal gyorsabban képesek a piaci alkalmazkodásra és a változásra, bármilyen "divatirányt" vagy fogyasztói igényt viszonylag gyorsan és jobban le tudnak reagálni, mint a nagyobb multicégek.

Ez a versenyképesség és a siker egyik titka, másik pedig az "élő kövek", azaz a család munkája a társaság fejlődésében - hangoztatta.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen 1993 óta működő családi vállalkozás kezdetben mezőgazdasági termékek hántolásával, osztályozásával és csomagolásával foglalkozott, profiljuk később az édesipari és élelmiszeripari termékek gyártásával bővült ki. A cég legismertebb terméke a szabadalmi oltalom alatt álló diópótló keverék elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat is; különlegessége, hogy nem tartalmaz diót, ízre, illatra azonban ugyanolyan, mint az őrölt dió.

Papp Krisztián ügyvezető az ünnepségen elmondta, a beruházás során bővült az újfehértói gyártóüzem napelemparkja, korszerűsítették az energetikai rendszert, targoncákat vásároltak, a gyártást emellett két új csomagológépsor is segíti, amelyek kapacitása négyszer akkora, mint a korábbiaké. A társaság - 55 millió forintos önereje mellett - a fejlesztés nagyobb részét kormányzati és európai uniós támogatásból finanszírozta.

A vállalkozás több mint száz terméket állít elő, melynek több mint felét külföldre exportálja.

A nyilvános cégadatok szerint a Pa-Comp Kft. tavaly átlagosan 38 munkavállalót foglalkoztatott, nettó árbevétele 2,2 milliárd forint, adózott eredménye pedig 26,3 millió forint volt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.