Közszolgáltatás

Főkétüsz: idén 1600 családot mentett meg a kéményseprők ellenőrzése

A kémények, illetve a fűtőberendezések karbantartása és a lakások levegő-utánpótlásának biztosítása annál is inkább fontos, mert az idén 401 szén-monoxid-riasztás volt a fővárosban, 81-en megsérültek és 4 haláleset is történt.

2019.10.08 12:22MTI
hirdetés

Az idén 1600 esetben állapítottak meg életveszélyt a kémények ellenőrzése során a kéményseprők a fővárosban, vagyis ennyi családot mentettek meg a szén-monoxid-mérgezéstől - közölte a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (Főkétüsz) ügyvezetője kedden Budapesten.

Kovács Balázs a fűtési szezon elindulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a családi házak esetében ugyan nem kötelező a kéményseprői ellenőrzés, ám a balesetveszély elhárítása érdekében mindenkinek azt ajánlja, hogy vegye igénybe az ingyenes szolgáltatást.

Elmondta: a fővárosban csaknem egymillió kémény működik és szeptember 30-ig már elvégezték ezek háromnegyedének vizsgálatát.

Az ellenőrzések során ezerből három kémény esetében tártak fel életveszélyes meghibásodást, illetve minden száz kéményből négy esetében állapították meg a javítás szükségességét - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra: a kémények, illetve a fűtőberendezések karbantartása és a lakások levegő-utánpótlásának biztosítása annál is inkább fontos, mert az idén 401 szén-monoxid-riasztás volt a fővárosban, 81-en megsérültek és 4 haláleset is történt.

Kiemelte, hogy felújítás vagy új kémény üzembe helyezése esetén kötelező az ellenőrzés. Kovács Balázs arra figyelmeztetett, hogy a tulajdonosok csak a pozitív kéményseprői igazolás bemutatása esetén fizessék ki a kivitelezőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.