Mezőgazdaság

Magosz: négymillió földtulajdonos van Magyarországon

Az elmúlt 8 évben az öröklés miatt 619 ezer földrészlet keletkezett.

2019.10.01 03:30MTI

Négymillió földtulajdonos van Magyarországon, de csak 200 ezer gazdálkodik, és az 50 százalékuk bérli a földet - mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Jakab István elmondta, a Magosz azt szeretné, ne aprózódjanak el a birtokok, hiszen versenyképes művelésre van szükség. Ezért annak kellene örökölnie családon belül a földet, aki művelni szeretné.

Hozzátette, az elmúlt 8 évben az öröklés miatt 619 ezer földrészlet keletkezett.

A végrendelkezés sem oldja meg teljesen a helyzetet, hiszen a földet illetékmentesen lehet örökölni, azonban a gazdaság eszközeit már nem.

Szabályozni kell továbbá a minimálisan örökölhető földterület méretét, hiszen egy ponton túl már nem éri meg tovább aprózni az adott birtokot - tette hozzá.

Elmondta azt is, az Európai Unió legtöbb tagállamában van speciális öröklési szabályozás, Magyarországon azonban ilyen nincsen.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.