Csalás

Temérdek pénzt kellene visszafizetnie Magyarországnak az OLAF szerint

Megjelent az Európai Csalás Elleni Hivatal 2018-as jelentése, a 2014-2018 közötti kohéziós alapok elköltését vizsgálták.

2019.09.04 08:30ma.hu

Az 2018-as OLAF jelentés szerint a 2014-2018-as időszakból összesen 277 esetben zártak le nyomozást javaslattal, ebből 52 magyar eset – számolt be az Euronews. A pénzügyi javaslatok (általában visszafizetést jelent a gyakorlatban) a magyar eseteknél a támogatások 3,84 százalékára vonatkoznak, ami a legmagasabb arány az unióban. Az átlag 0,45 százalék volt.

Az OLAF-hoz egyébként az elmúlt évben összesen 458 bejelentés érkezett, a 33 darab magyar vonatkozású bejelentésből pedig mindössze egy származott valamilyen hivatalos forrásból, a többit magánszemélyek tették.

Az ajánlások egy részét képezi a visszafizetés, amit az Európai Bizottság kérhet, hogyha úgy dönt. Jelenthet azonban átcsoportosítást is, ha a tagállam kormánya úgy határoz, hogy költségvetési forrásokat tesz be az európai uniós források helyett – nyilatkozta Ernesto Bianchi, az OLAF vizsgálatokért felelős igazgató.

Az igazgató azt is kihangsúlyozta, hogy a jelentésben foglaltak nem jelentik azt, hogy rendszerszintű probléma lenne Magyarországon, egyszerűen lehet, hogy sok esetet derítettek csak föl.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.