ITM

Nyári táborokban ellenőriz a fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelmi hatóság a tanítási szünetben az ország minden részén célzottan ellenőrzi a táborokban a gyerekek aktív szórakozását biztosító eszközöket.

2019.08.01 08:55MTI
hirdetés

A fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően a tavalyi évhez képest csökkent a szabálytalanul, hiányos dokumentációval üzemeltetett eszközök aránya - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte, az ellenőrzéseket követően a hatóság 21 táborban összesen 49 eszköz üzemeltetését tiltotta meg ideiglenesen, elsősorban a megfelelőséget igazoló dokumentumok hiánya miatt. 16 táborban 31 eszköz a hiányosságok pótlása után már újra üzemel.

A tájékoztatás szerint a szaktárca által elrendelt vizsgálat olyan kalandparkokra, strandokra is kiterjed, ahová nyári táborokat szerveznek.

A közleményben részletezik, hogy a fővárosi és megyei kormányhivatalok eddig több mint 200 gyermektáborban végeztek helyszíni ellenőrzést, amelyek mintegy harmadában volt valamilyen aktív szórakozást biztosító élményeszköz, például trambulin, ugrálóvár, vízicsúszda, kalandpálya vagy gokartpálya.

A táborokban felállított 280 eszköz alig több mint negyede, 28 százaléka nem felelt meg az előírt üzemeltetési feltételeknek. Az arány kedvezőbb tavalyhoz képest, amikor az ellenőrzött eszközök közel fele, 45 százaléka volt kifogásolható. A korábbi ellenőrzéseknek köszönhetően a táborokat szervezők többsége már tisztában volt az élményeszközök üzemeltetésére előírt jogszabályi kötelezettségekkel - írják a közleményben.

Az ITM által elrendelt vizsgálat elsősorban az eszközök biztonságosságát igazoló megfelelőségi tanúsítványok meglétére, és arra irányult, hogy feltüntették-e az adott eszközön, hányan használhatják azt egyszerre. Az ellenőrzés kiterjedt az üzemeltetési napló jogszerű vezetésére, a vízicsúszdákat és kalandpályákat kezelő személyzet képesítési igazolásainak meglétére is.

Az ellenőrzések a vakáció végéig folytatódnak, az ITM aktív fogyasztóvédelmi jelenléttel és rendszeres ellenőrzésekkel járul hozzá ahhoz, hogy a gyermekek gondtalanul nyaralhassanak, és szüleik a nyári táborokban is biztonságban tudhassák őket - hangsúlyozza a minisztérium közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.