Turizmus

Megnyitott a Barceló Budapest

A hotel 20 fős személyzettel kezdte meg a működését, a teljes létszám később eléri a 35 főt, emellett külsős munkatársakat is foglalkoztatnak majd.

2019.07.17 03:30MTI

Megnyitott a Barceló Budapest, a mintegy 15 milliárd forintos beruházással kialakított négycsillagos hotelt a világ 22 országában több mint 250 egységgel rendelkező Barceló csoport üzemelteti - közölte a fejlesztő Sunbelt Csoport az MTI-vel kedden.

A korábban több más funkciót is betöltő Király utcai épületet két év alatt alakították át, a spanyol társaság 25 évre szóló bérleti szerződést írt alá a fejlesztő Sunbelt Csoporttal. Budapest legújabb szállodája a kétágyas szobák mellett 5 egybenyitható lakosztállyal, egyebek mellett 80 fős konferenciateremmel, tárgyalótermekkel rendelkezik. Az épület korábban bankszékházként, majd irodaházként működött, a hotellé alakítása 2017 áprilisában kezdődött.

A közlemény szerint a projekt generálkivitelezője az Europroperty Zrt. volt, a beruházás a magyar befektetők tulajdonában álló Sunbelt csoport saját forrásaiból, illetve kereskedelmi banki finanszírozás bevonásával valósult meg. A hotel 20 fős személyzettel kezdte meg a működését, a teljes létszám később eléri a 35 főt, emellett külsős munkatársakat is foglalkoztatnak majd.

Török Zsombor, a Sunbelt társtulajdonosa a közlemény szerint elmondta: a Barceló Budapest már a második sikeres szállodai projektjük Budapest belvárosában. A VII. kerületben 2017 februárban nyitott meg a szintén négycsillagos Exe Danube, amely a kezdetektől csaknem telt házzal működik. Üzemeltetője az Eurostars Hotel Company tagja, a spanyol Group Hotusa, az ingatlant pedig egy német nyugdíjalapnak értékesítették - közölte. A következő években a Sunbelt további három hotelberuházást tervez.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.